Több kórházat is végrehajtás alá vont a NAV: a jászberényi intézménytől például 57 millió forintot szedtek be.
Megdöbbentő, de az Európai Unióban messze a magyar betegek töltik a legtöbb időt kórházi lábadozással. A hivatalos statisztikák szerint honfitársaink átlagosan 10 napi bennmaradással kell, hogy számoljanak, ha kórházba kerülnek, miközben a lista másik végén szereplő hollandoknak mindössze 4 és féllel. És ha mindez nem volna elég, a magyar nőknek még rosszabb a soruk, az EU-átlaggal szembe menve ugyanis lassabban gyógyulnak, mint a férfiak átlagosan.
2017-ben az EU tagállamaiban a betegek kórházi ott-tartózkodása átlagosan 4,5-9,8 nap között mozgott - derült ki az Eurostat jelentéséből. A legkevesebb időt a hollandoknak kellett a kórházban tölteniük, ha már bekerültek, átlagosan 4,5 napot. A lista másik végén azonban, számunkra sajnos elkeserítő módon, a magyarok végeztek.
Ez több mint kétszer annyi, mint amennyit például a holland páciensek töltenek az intézményekben. Szintén meglehetősen kevés napot töltenek kórházban a bulgárok, a dánok és a svédek is. Ugyanakkor a magyaroktól nem sokkal maradnak le a csehek, akik átlagosan 9,6 napot fekszenek kórházban egy-egy ott-tartózkodás alatt, de szintén 9 fölötti átlagos kórházi nappal számolhatnak a franciák és a németek is.
És csak nő
A statisztikákból az is kiolvasható, hogy a magyar betegek kórházban töltött napjainak a száma, ha kevéssel is, de növekedett két év leforgása alatt. Míg 2015-ben ugyanis 9,6 nap volt az átlag, addig 2017-re ez a szám 9,7-re ugrott.
Elég nagy különbség mutatkozik abban is, hogy férfiak vagy éppen nők kerülnek kórházba. Az európai átlag például az, hogy a férfiak valamivel több időt töltenek átlagosan kórházban egy-egy kezelés során, mint a nők. Magyarországon ez azonban éppen fordítva van. Ugyanis míg magyar férfiak átlagosan 9,2 napot töltettek kórházban aktuális bajukkal (ez a negyedik legtöbb volt az EU-ban),
Megdőlt az ősi vitamin-tévhit: ezt rontják el a legtöbben, így hiába szedik a méregdrága tablettákat
A legújabb kutatások szerint a táplálékkiegészítők hatékonyságát növelheti, ha figyelembe vesszük a bevételük ideális időpontját.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Hűségeskü - Újabb őrület a kommunista Észak-Koreában
- Összeült a válságstáb, Rishi Sunak így húzná ki a gödörből pártját a nagy választási kudarc után
- Az export és az import is csökkenőben - éves és havi viszonylatban is
- Nagyot léphet a Vasas az NB I felé - sport a tévében
- Mintha csökkenne az Ukrajnából érkezők száma
- Magyarország–Kanada: nem csak szabad, kötelező a "dobálózás"