20 °C Budapest

Változhat a véradás alsó korhatára: életeket menthet a döntés

2018. január 26. 09:32

18 évről 17-re csökkentenék a véradáshoz szükséges minimális korhatárt - adta hírül a Világgazdaság.

Megváltoztatnák a donorok alsó korhatárát - írja a lap. Így ugyanis már 17 éves korban vért adthatnának a fiatalok, ám ehhez szülői beleegyezés is szükséges volna.

A lap megjegyzi, éves szinten 2900-zal kevesebben adtak vért a múlt évben, mint 2016-ban, és több mint 4700-zal csökkent a donorok száma 2015-höz képest. A biztonságos betegellátáshoz naponta 1600-1800 véradóra van szükség, évente pedig nagyságrendileg 400 ezer egység vért vesznek le a donoroktól.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem