22 °C Budapest

Ezt csinálják a kórházakban: kész a nagy magyar szülészeti adatbázis

2017. június 29. 10:00

Az adott kórházban szülések hány százaléka végződik császármetszéssel, hány ágyas szobákban helyezik el az anyákat, mi történik a kisbabával szülés után - ezekre is választ adtak a kórházak adatgyűjtés közben.

Óriási vállalkozásba fogott a KANGA Egyesület: az ország összes szülészetét megkérdezték a kórházi szokásokra, szülészeti eljárásokra vonatkozó adatokról. Olyan gyötrő kérdésekre keresték a választ, amelyek sok, első gyereküket váró szülőt foglalkoztatnak.

A Szülészetválasztó adatbázis már el is készült, a tervek szerint évente frissítik majd. Olyan kérdésekre találunk benne választ, mint például lehet-e kádban vajúdni, hány császármetszés után nem engedik az anyát természetesen szülni, hány ágyas szobákban helyezik el az anyákat, a szülések hány százalékánál alkalmaznak gátmetszést, lehet-e orvost, szülésznőt választani, stb.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem