Több kórházat is végrehajtás alá vont a NAV: a jászberényi intézménytől például 57 millió forintot szedtek be.
Ha megvárják a támogatást a háziorvosok, akkor nem kell milliókat költeniük, hogy praxishoz jussanak. A támogatás viszont hónapokig nem érhető el, így még hosszú ideig várhatják az orvosokat a betegek - írja a Magyar Nemzet.
A betöltetlen praxisokra az állam ösztönző támogatása hónapokig nem érhető el, pedig annak keretösszege 2014 óta elegendő jelentkező hiányában soha nem fogy el. Ha az orvos úgy dönt, hogy támogatás érdekében megvárja a pályázat kiírását, akkor hónapokkal tovább lehet betöltetlen a körzet, és később kezdődhet meg a betegek ellátása. Így a kormányzati bürokrácia miatt orvos és beteg is rosszul jár - derítette ki a Magyar Nemzet.
Az Országos Alapellátási Intézet friss adataiból a lap megtudta: tavalyhoz képest emelkedett a tartósan, vagyis legalább fél éve betöltetlen praxisok száma. Jelenleg 277 tartósan betöltetlen háziorvosi praxis van, miközben tavaly januárban még "csupán" 238 volt. Az érintett körzetek közül 57 ráadásul gyermekorvosi praxis, 163 pedig vegyes körzet, vagyis felnőtteket és gyerekeket egyaránt ellát.
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
Megdőlt az ősi vitamin-tévhit: ezt rontják el a legtöbben, így hiába szedik a méregdrága tablettákat
A legújabb kutatások szerint a táplálékkiegészítők hatékonyságát növelheti, ha figyelembe vesszük a bevételük ideális időpontját.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- AutoWallis: a stratégia bizonyított, drámai változtatásra nincs szükség
- Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson
- Cseretagokkal újult meg a bűnbanda, de ismét kattant a bilincs
- Újabb orosz trófeát ejtett az ukránok Magura V5 haditengerészeti drónja - videó
- Az utasoktól kapott rangos elismerést a Budapest Airport
- Meglepte az elemzőket az euróövezet gazdasági teljesítménye