14 °C Budapest

Eltörölhetik a CSOK 30 milliós határát

2016. január 16. 18:52

Csütörtökön a Pénzcentrum hívta fel a figyelmet arra, hogy az új CSOK-nál a 10 millió forintos kedvezményes hitel csak akkor igényelhető, ha az abból vásárolni vagy építeni kívánt ingatlan bekerülési értéke kevesebb mint 30 millió forint. Ezt a határt azonban a jövő heti ülésén eltörölheti a kormány - tájékoztatta lapunkat a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK).

Ahogy arra a Pénzcentrum hívta fel még csütörtökön a figyelmet, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) bankoknak kiküldött CSOK-tájékoztatója szerint:

  • A vissza nem térítendő támogatásnál nincs maximálva az ingatlan értéke
  • De a kedvezményes, 10 millió forintos hitelnél ez már nem igaz, a vásárolt vagy épített ingatlan áfa és telekár nélkül számított bekerülési értéke nem lehet több 30 millió forintnál.

Mint írtuk, a korlátozás jelentősen csökkentheti a felhasználhatóság körét: a gazdagabbak megnövekedett igényeire sehol sem jár majd a kedvezményes hitel, de az ingatlanárak alakulása miatt a fővárosiak gyakorlatilag teljesen kiszorulnak a lehetőségből.

Mindez vélhetően a kormányzatnak is feltűnt, ezért a mai napon tájékoztatást adtak ki, miszerint a jövő héten várhatóan eltörlik ezt a korlátozást.

A harmincmilliós korlát a korábbi, alacsonyabb összegű otthonteremtési kedvezmény előfeltétele volt. A megnövekedett támogatási összeg miatt ennek eltörlése indokolt, erről a kormány egyebek mellett a jövő heti ülésen fog dönteni. Továbbá szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy teljesen indokolatlan a jelenleg meglévő új lakásokkal számolni, hiszen a megnövekedett támogatás és a 27-ről öt százalékra csökkent ÁFA miatt a kormány a lakásépítések felgyorsulására számít. Lengyelországban, ahol már hosszabb ideje alacsony a lakásépítés ÁFA-kulcsa, négyszer annyi új lakás épül egy évben tízezer lakosra vetítve, mint Magyarországon

- tájékoztatta szerkesztőségünket a KTK.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm