Mi folyik az agglomerációban? Kilőttek az árak: rengeteg magyar ingatlana ma már sokkal többet ér
Járások szintjén vizsgálva az agglomerációt, a legdrágább térségek a főváros közelében találhatóak.
Járások szintjén vizsgálva az agglomerációt, a legdrágább térségek a főváros közelében találhatóak.
Bővült a jogosultak köre, ennek pedig az a veszélye, hogy a júniusi indulás után megindul a roham a támogatás igénybevételéért, melynek lehetnek negatív mellékhatásai.
Egyre több elektromos jármű okoz komoly tűzeseteket, ezért a szakemberek figyelmeztetéseket adnak ki ezzel kapcsolatban.
A katasztrófavédelem megbízásából dolgozó rovartani szakértők folyamatosan vizsgálják a szúnyogok jelentősebb élőhelyeit.
A licitálók aránya a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva a duplájára emelkedett, azonban még mindig inkább a vevők kezében van az irányítás az ingatlanpiacon.
Van olyan felújítási elem, amivel egy lépésben és költséghatékonyan is elérhető az ingatlanokban előírt energiahatékonysági javulás, ezzel viszont sietnie kell a pályázóknak.
Somogy megye mellett még Baranyában és Tolnába is jelentős a falvakba települő külföldiek száma.
A várhatóan 2024 júniusában elinduló program esetében nem feltétel a gyermek, ugyanakkor akad más olyan feltétel, amely a lakosság jó részét kizárhatja az igénylők köréből.
A tróger szakik például gipszkartont tettek a kültéri csempelapok alá, amit szigorúan tilós - pár eső után el is kezdett leválni a burkolat, így a lépcső balesetveszélyes.
Ha 5 éven belül vett házat, lakást, nyaralót értékesített valaki tavaly, akkor személyi jövedelemadót is kell fizetni - ennek május 21-e a bevallási határideje.
A Föld napján túl is naponta merül fel a fenntarthatóság kérdése. Egyre több területen, így ma már az ingatlanvásárlás folyamatában is megkerülhetetlen ez a téma.
Amióta csökken az infláció és az alapkamat, azóta egyre olcsóbbak a lakáshitelek is.
Mától május 6-ig véleményezhető az otthonfelújítási program felhívástervezete. A végleges felhívást június elején teszik közzé.
Folyamatosan postázza a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a papíralapú szja-bevallási tervezeteket az igénylőknek a nyilvántartásában szereplő címekre.
A hatóság csütörtöktől visszavonja a tűzgyújtási tilalmat Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Hajdú-Bihar vármegye területén.
Egyaránt szabályozza a legnagyobb közberuházásokat és a legkisebb magán építkezéseket, felújításokat is.
Eddig mintegy 1,2 millió épület lehetett jogosult a támogatásra, ez a szám azonban a feltételek megváltoztatásával nagyságrendileg 2,2 millióra emelkedhet.
Az Otthonfelújítási Program pályázati felhívásából kikerült a családi házak esetében a gázhálózatra kötöttség feltétele, ami jelentősen növeli az igénylők potenciális körét.
A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium közzétett egy jogszabály-tervezetet, ami titkosítaná az építési engedélyeket.
A felújítási költségek az önkormányzat számításai szerint elérhetik az 50 millió forintnak megfelelő eurót is.