7 °C Budapest

Trükkös beruházók: így adják el az új lakásokat

Pénzcentrum
2010. február 4. 16:58

Tavaly 3800 átadott projektben lévő eladatlan lakás volt Budapesten, de ehhez hozzájön a még épülő, tulajdonos nélküli 3000 lakás. Vagyis összesen jelenleg mintegy 6800 eladatlan új lakásból válogathatnak a budapesti vásárlók -írja az inforadio.hu.

Valkó Dávid, az Otthon Centrum elemzője szerint a 2008 végén kezdődött válság hatására jelentősen csökkent a kereslet a fővárosi lakáspiacon, a kínálat azonban nem annyira. Utóbbi 2009-ben becslések szerint 10 százalékkal csökkent 2008-hoz képest, az idén azonban további 50 százalékos csökkenéssel kell számolni, mert tavaly már nem nagyon indultak új lakásprojektek.

Az olló idén még nyílhat a megépülő és az eladott lakásszám között, vagyis még nőhet az eladatlan lakások száma, amely a szakértő szerint az év közepére, második felére 4500 körül tetőzhet - ez után kezdődhet el az eladatlan lakáskészlet felszívódása.

Trükkök az eladásra

Valkó Dávid elmondta azt is: a beruházók a kereslet csökkenésével új értékesítés-ösztönző módszerekhez nyúltak, így például néhány év távlatában albérleti konstrukcióban adják ki a lakást, de a bérlőnek később lehetősége nyílik megvenni azt, az árból pedig leszámítják a már kifizetett albérleti díjat. Ezzel a vevő húzhatja az időt, hiszen nem kell azonnal hitelt felvennie.

A másik módszer a kedvezmények kínálása: néhány tulajdonos akár 15-20 százalékos engedményt is hajlandó adni a lakás árából. Ezek a kedvezmények a szakértő szerint egészen addig megmaradnak, amíg a kereslet és a kínálat közötti olló el nem kezd szűkülni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Tavaly 3800 átadott projektben lévő eladatlan lakás volt Budapesten, de ehhez hozzájön a még épülő, tulajdonos nélküli 3000 lakás. Vagyis összesen jelenleg mintegy 6800 eladatlan új lakásból válogathatnak a budapesti vásárlók - mondta az InfoRádiónak az Otthon Centrum elemzője.

Az elemző úgy látja, a 2008 végén kezdődött válság hatására jelentősen csökkent a kereslet a fővárosi lakáspiacon, a kínálat azonban nem annyira. Utóbbi 2009-ben becslések szerint 10 százalékkal csökkent 2008-hoz képest, az idén azonban további 50 százalékos csökkenéssel kell számolni, mert tavaly már nem nagyon indultak új lakásprojektek.

Az olló idén még nyílhat a megépülő és az eladott lakásszám között, vagyis még nőhet az eladatlan lakások száma, amely a szakértő szerint az év közepére, második felére 4500 körül tetőzhet - ez után kezdődhet el az eladatlan lakáskészlet felszívódása.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm