Másfélszeresére nőtt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díja januárban, miután megszűntek a biztosítók kampánykedvezményei - tudatta nemrég a Biztosítás.hu alkuszcég. A piac szereplői azonban cáfolnak.
A biztosítóknak az október végén meghirdetett díjaikat egész évben tartaniuk kell, az év elején nem történhet díjemelés - mondta Papp Lajos, a Független Biztosítás Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke a Világgazdaságnak. A szakember elismeri, hogy egyes biztosítók a korábbi évekhez hasonlóan alkalmaztak kampánykedvezményeket, ám azt, hogy ezek megszűnésével átlagosan 50 százalékkal emelkedtek volna a díjak, túlzásnak tartja.
Több társaság - az Aegon, a Signal, a Groupama és a K&H - is közölte, hogy nem alkalmaztak speciális kedvezményeket a piacon. A Genertel és az Union ezzel szemben 10, a Generali pedig 20 százalékos kampánykedvezményt adott. Utóbbi cég azonban a balesetmentesen vezetőknek járó kampányidőszaki bónusz megszűnése helyett év közben is kínál kedvezményeket, így nagyjából 10-11 százalékkal nőhettek a díjai.
Az összes KGFB-cikk egy helyen.
Bekeményít a novemberi időjárás: egyre hidegebbek lesznek az éjszakák, kemény fagyokra kell készülni
Szerdán többnyire napos, száraz idő várható Magyarországon, a hőmérséklet azonban már csak 8 és 13 fok között alakul.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







