21 °C Budapest

Ítélet a Bajnai-csomag miatt sztrájkoló Tescósok perében

2009. december 8. 08:32

Első fokon jogellenesnek minősítette a Győri Munkaügyi Bíróság azt az írásbeli figyelmeztetést, amelyet a soproni Tesco áruház dolgozói kaptak a májusi figyelmeztető sztrájk után - írja a Magyar Hírlap.

Az ítélet szerint mivel az áruházláncnál nincs kollektív szerződés, a munkáltató nem jogosult ilyen szankcióra. A felperes (Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete) elégedett az eredménnyel.

Május 8-án - a Liga országos akciójához csatlakozva - a soproni hipermarket 10 dolgozója az áruházlánc történetében első alkalommal kétórás figyelmeztető sztrájkot tartott a Bajnai-csomag ellen. A résztvevők közel három héttel később írásbeli elmarasztalást kaptak "munkavégzési kötelezettségének nem tett eleget" indoklással.

A levélben az is szerepelt: "Felszólítom, hogy a jövőben tartózkodjon a fentihez hasonló magatartás tanúsításától, mert ellenkező esetben az következményekkel jár". A szakszervezet ezt követően fordult a bírósághoz és kérte a figyelmeztetés hatályon kívül helyezését.

A sztrájk szervezője elmondta, hogy nem okoztak kárt a cégnek, mert csak olyanok vettek részt az akcióban, akiknek a feladatát el lehetett halasztani. A pénztárosok és az áruátvevők kimaradtak a sztrájkból.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az áruház szerint a szakszervezet nem tartotta be a törvényes bejelentési kötelezettségét (a minimális hét nap időtartamot), viszont fenyegetéssel nem élt a munkáltató.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
hrdoktor  |  2026.05.18 14:39
Hogyan függ össze a munkáltató cég eredményessége a munkavállalóinak egészségi állapotával, testi-le...
laskainelli  |  2026.05.07 15:40
Van az a pont egy párkapcsolatban, amikor már nem a nagy veszekedések uralják az időt, hanem a csend...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?