8 °C Budapest

Miért szeretik a nők a férfi főnököket?

2009. augusztus 13. 16:16 1 perc

Egy tegnap megjelent kutatás eredményei szerint a nők bizony rendelkeznek némi önkritikával, legalábbis ami a gyengébbik nemet en bloc illeti: a válaszadók többsége inkább férfi főnököt választana, nekik ugyanis nincsenek akkora hangulatváltozásaik.

A megkérdezett női munkavállalók kétharmada örül, ha férfi kollega is körülveszi az irodában, főnöknek pedig kifejezetten férfit választanának, őket ugyanis egyenes beszédűnek, jobb döntéshozónak, megbízhatóbbnak és határozottabbnak tartják női kollegáiknál. A női főnökkel rendelkezők esetében tízből négyen ráadásul úgy gondolják, ők jobban el tudnák végezni a főnökeik munkáját.

Persze a kontrák mellett akadt néhány pozitív vélemény is a női főnököket illetően: jobban tartják őket például a beosztottak személyes ügyeinek munkahelyen belüli kezelésében, ami szintén fontos, kényes, és rendszeresen előforduló feladat.

Ugyanakkor az irányításhoz a férfiak értenek jobban a válaszok szerint, mivel jobban átlátják a folyamatokat, és a hosszabb távú célokra tudnak koncentrálni.

Összességében a kétezer női válaszadó közül 63 százalék választana férfi főnököt, és csak 37 százalék nőit, előbbiek ugyanis inkább otthon tudják hagyni magánéleti problémáikat, és így nem annyira csapongó a hangulatuk.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 14:28