1 °C Budapest

A Christian Dior központja is Budapesten lehet

2009. március 13. 09:15 2 perc

Három világcég fontolgatja, hogy regionális központját a közeljövőben Magyarországra hozza: az Alstrom, a 3M és a Christian Dior is Budapestre jöhet.

A francia Alstrom egy 160 munkahelyet magában foglaló egységet telepítene a magyar fővárosba, egy 5000 négyzetméteres irodabérleménybe. A 3M egy logisztikai központ létesítésén gondolkozik, a Christian Dior pedig a volt Balettintézet épületét szemelte ki.

Egyik cég esetében sincs döntés, de az érdeklődés több mint határozott. Előzőleg ezeknek a vállaltoknak a képviselői is ott voltak azon a befektetői ebéden, amelyet a Budapest Business Region vállalkozásfejlesztési szervezet a kormánnyal és a fővárossal közösen rendezett.

Az itt felszólaló Bajnai Gordon gazdasági és fejlesztési miniszter így érvelt: "Most érdemes nálunk letelepedni: költséghatékony a kínálat, stabil, kiszámítható és támogató a környezet. Nyolcvan világcég (köztük a Microsoft, a UPS, a Siemens, a Xerox) stratégiai döntéshozói ültek az asztalok körül."

A befektetők maradásának jeleként értékelhető, hogy a tavalyi magyar befektetési piac legnagyobb tranzakcióját lebonyolító GLL vezetője a délutáni kerekasztal-beszélgetésen azt mondta: most is hisznek a magyar piacban, sikerült meggyőzni az alap tulajdonosait, hogy a külső pénzügyi segítséghez jutott Magyarország képes lesz megvalósítani a sokáig elhalasztott reformokat, így megint fellendülhet az ingatlanszektor is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Cannes-ban, a világ legnagyobb ingatlanos fórumán az innovációs készségre összpontosít az egységes, nagy területű magyar stand, amelyen több mint egy tucat cég, a főváros és az ITDH is képviselteti magát.

KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 5. 20:57