9 °C Budapest

Házhoz jönnek a lomokért - akár expressz is!

Pénzcentrum
2009. február 27. 09:15 1 perc

A lakossági hulladékkezelési szolgáltatások folyamatosan fejlődnek, a továbblépés egyik irányának tekinthető a házhoz menő gyűjtés kiterjesztése, illetve a lomtalanítási rendszer átalakítása lehet.

Idén a napokban kezdődik meg, és november végéig tart a budapesti lomtalanítási szezon, melynek lebonyolítását a Fővárosi Közterületfenntartó Zrt. végzi, 800 ezer háztartás levélben történő előzetes tájékoztatásával.

Tavaly több mint 430 ezer köbméternyi hulladékot szállítottak így el, ami 14 százalékkal több a 2007-es mennyiségnél. Ráadásul egy új elemmel is bővítette a "repertoárját" az FKF Zrt., ugyanis bevezették a veszélyes hulladékok koncentrált begyűjtését, amikor is használt elemeket, sütőzsiradékot, vegyi anyagokat gyűjtenek be a lakosságtól, tavaly több mint 230 tonna mennyiségben.

Az évi egyszer lomtalanítás ára benne van a szemétdíjban, akinek azonban ez nem lenne elegendő, vagy alkalmas időpont, különdíj ellenében lakóházanként, de akár egyetlen háztartás számára is szerveznek lomtalanítást.

Ennek létezik expressz változata is, amikor a megrendeléstől számított 24 óra alatt elviszik a hulladékot.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Létezik azonban már a zöldhulladékok számára is külön gyűjtés. Az FKF Zrt. is bevezette ezt a rendszert, amikor is 60, illetve 100 literes zsákok vásárlásával, 100, illetve 160 forintért elviszik a nyesedékeket, lombot, nyírt füvet, amiből komposztot készítenek.

Pécsett, Győrben, Székesfehérváron és Szegeden is hasonló rendszer működik.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?