Egyszerűbb lesz befizetni a sárga csekkeket!

Pénzcentrum
2009. január 10. 06:00 1 perc

A sárga csekkek kezelésére is alkalmas ATM-ek felállítását tervezi a Magyar Posta Zrt., hogy megkönnyítsék a számlák befizetését. Szűts Ildikó vezérigazgató szerint a bevezetésre kerülő ügyfélhívó rendszer a jövőben enyhítheti a postai sorban állás  okozta kellemetlenségeket.

A csekkek kezelésére is alkalmas készpénz-automaták felállítását tervezi a Magyar Posta Zrt. a számlák befizetésének megkönnyítésére. Szűts Ildikó vezérigazgató elmondta, hogy a lakosság körében továbbra is népszerű a sárga csekkes fizetési mód.

Az ATM-eket - az Erste Bankkal együttműködve - a tervek szerint a postákon és a forgalmas bevásárlóközpontban helyezik el.

A vezérigazgató arról is beszámolt, hogy a sorban állás kellemetlenségeinek enyhítése érdekében a jelentős ügyfélforgalmat lebonyolító postákon a bankokból ismert ügyfélhívó-rendszereket vezetnek be, több hivatalt pedig nyitott pultokkal tesznek ügyfélbarátabbá.

Szűts elmondta, hogy 2007-ben 13 olyan posta volt az országban, ahol az átlagos  várakozási idő meghaladta a törvény által előírt negyed órát, így ennek leküzdésére konkrét feladatterv készült.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Forrás: InfoRádió

Vissza a főoldalra!

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?