Kiderült: brutális akciók jönnek karácsony után!

Pénzcentrum
2008. december 8. 05:38 2 perc

Eddig is lehetett sejteni, hogy a kiskereskedelmi óriások nem ülnek majd ölbe tett kézzel a karácsonyi roham után rajtuk maradt készletek birtokában, egy most kiszivárgott hír szerint azonban a szokásosnál is mozgalmasabb akciós periódusra lehet készülni, melyben eddig elképzelhetetlen ajánlatok is helyet kapnak.

Egy ideje lehet már olvasni különféle blogokban, hogy a kiskereskedelmi szegmens gigásza, a Wal-Mart nagyon komolyan gondolkodik az Apple slágertermékének, az iPhone-nak a tömeges értékesítésén, melyhez természetesen az eddiginél jóval barátibb árat kell kapcsolni. Szerencsére ez a törekvés úgy tűnik, hogy egybeesik az Apple azon céljával, hogy letarolja az okostelefonok piacát, melynek érdekében állítólag kifejezetten a Wal-Mart kérésére elérhetővé tesz egy 4 gigás iPhone 3G modellt, amit 99 dollárért meg lehet majd venni.

A Wal-Mart illetékese ugyan egyelőre sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta a híresztelést, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy nagy valószínűséggel valóban betörhetnek az iPhone-ok a tömegpiacra. A Wal-Mart állítólag december 28-tól árulhatja majd az Apple készülékét.

A hír hihetőségét erősíti, hogy a kiskereskedő óriás a másik ígéretes készülékre, az Androidos G1-re is kötött szerződést, melyet 31 dollárral árul kevesebbért, mint a T-Mobile.

A várhatóan nem mindennapi ajánlat mellett az autópiaci szakértők igyekeznek mostanában a két ünnep közötti vásárlásra bátorítani az embereket, mondván, hogy a kereskedők igyekeznek majd teljesíteni az éves értékesítési célokat, melyhez komoly árengedményeket kell majd adniuk, hogy leépíthessék készleteiket. Különösen igaz az idei évre, hogy a kereskedők szeretnének minél kevesebb készlettel zárni, így a néhány hónapja még elképzelhetetlen árszintek is elérhetővé válhatnak karácsony után.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?