A károsultak szerint már 170 millió forintnál is nagyobb lehet az utasok összesített kára.
A hónap elejétől fekete háromszöggel jelölik a gyógyszerek mellett lévő betegtájékoztatón azokat a szereket, amelyek használatáról még viszonylag kevés tapasztalat áll rendelkezésre, ezért a betegek észrevételeit is rendszeresen gyűjtenék - írja a Népszabadság.
A fekete háromszöggel jelölt készítményekre a gyógyszerészek külön is figyelmeztetik majd a patikában a betegeiket - tájékoztatta a lapot Sándor Csaba, a Magyar Gyógyszerész Kamara alelnöke.
Egyelőre 119 gyógyszert jelölnek így meg. Közülük a legtöbb onkológiai és biológiai terápiás készítmény, általában olyan szerek, amelyek 2011. január elseje után kerültek forgalomba az Európai Unió területén, és még nincs kellő tapasztalat a hosszú távú alkalmazásukban.
A hatóság szerint ezeket a készítményeket korrekten bevizsgálták, átestek a szigorú ellenőrzési és engedélyeztetési eljáráson, minőségükhöz, biztonságosságukhoz nem férhet kétség, de hosszabb távon felmerülhetnek a termékismertetőben nem szereplő mellékhatások. A hazai gyógyszerügyi hatóság arra biztatja a betegeket és az egészségügyi szakembereket is, jelentsék a megjelölt gyógyszerekkel kapcsolatban a nem várt hatásokat. A célra a hatóság weblapján űrlapokat töltöttek fel külön a betegeknek, külön az orvosoknak, illetve a gyógyszerészeknek szólót.
Részleteket közölt Hegedűs Zsolt a tiszaújvárosi robbanásról: itt van minden tudnivaló a sérültekről
A tárcavezető megerősítette, hogy a térségben biztosítottak az egészségügyi és mentési kapacitások.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








