Mindenét felélte: havi 43 ezerből él a Barátok Közt sztárja

2016. szeptember 18. 13:06

Hiába tűnt úgy, hogy Rékasi Károly megúszta a kórházi fertőzést, most kiderült, hogy több baktériummal is küzd a szervezete, így folyamatos orvosi felügyeletre szorul. A Barátok Közt sztárja mostanra felélte a tartalékait és mindössze 43 ezer forint táppénzt kap havonta. A hazánkban gyakori kórházi fertőzések sok magyar tartalékát emésztették fel, pedig aki előre gondoskodik róla, az nemcsak juttatást, hanem kiemelt ellátást is kaphat.

Ugyan korábban úgy tűnt, hogy megúszta a kórházi fertőzést Rékasi Károly, azonban nemrég kimutatták: négy baktériumtípus is megtalálható a szervezetében. Emiatt viszont folyamatos orvosi felügyeletre van szüksége, a kórházat csak pár órára hagyhatja el hetente - írja a Best.A Bors beszámolója szerint egyébként havonta 43 ezer forintos táppénzt kap, így nem is csoda, hogy felélte tartalékait.

A kórházi fertőzések egyébként nem is olyan ritkák hazánkban, a sokszor amputációhoz vezető húsevő baktérium a műtéten átesett magyarokat vészjóslóan sokszor támadja meg, ami általában csak elhúzódó kezeléssel gyógyítható. Ha viszont a családfenntartó kerül ilyen helyzetbe, akkor sokszor a család minden tartaléka rámegy a betegségre.

Tényleg nem tehetünk semmit?

Nem mindegy, melyik kórházban kapunk kórházi kezelést, míg az állami intézmények egy részében szinte rendszeres a fertőzés, addig a magánkórházakat eddig elkerülték ezek az esetek. Persze egy ilyen intézmény nem olcsó mulatság, a komolyabb műtétek ára félmillió forintnál kezdődik. Ekkora összeget viszont a magyarok túlnyomó többsége nem tud zsebből kifizetni, viszont számukra sincs veszve minden.

Az egészségbiztosítások ugyan egyre népszerűbbek, de még mindig csupán a magyarok 1 százalékának van ilyen típusú védelme.

Ennek egyik oka, hogy még nem nagyon ismerik hazánkban ezt a fajta biztosítást, illetve a viszonylag kicsi kockázatközösségek miatt egyelőre nem mindenki engedheti meg magának. A kockázatközösségek növekedésével viszont a biztosítás díjai radikálisan csökkenhetnek, ami segítheti az egészségbiztosítások széleskörű elterjedését is.

A magánkórházaknak nemcsak ez az egyetlen előnye:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • Nincsenek hosszú várólisták, így nem kell éveket várni egy beavatkozásra,
  • Személyes törődést kapnak a betegek és
  • Hálapénzt sem kell fizetni, sőt számlát kapnak.

Mit fizet az egészségbiztosítás?

Számos formája létezik az egészségbiztosításoknak, leginkább abban különböznek, hogy milyen formában térítenek az ügyfélnek:

  • Az életbiztosítások mellé köthető egészségbiztosítások műtét, illetve a kórházban eltöltött napok után fizetnek egy előre meghatározott összeget. Ezek között találhatunk olyat is, amely a kritikus, gyakran előforduló betegségek (szívroham, stroke, daganatos megbetegedés stb.) esetén fizet.
  • A finanszírozó jellegű egészségbiztosítások viszont a kórházi költségeket fizetik ki. Ezeknél, ha a magánkórházi kezelést választjuk, akkor a biztosítás kifizeti a műtétet és a kezelés költségeit. Ennél választhatunk olyan opciót, amely egy elhúzódó betegség esetén jövedelmet biztosít nekünk, így nem kell felélnünk a tartalékainkat, ha megbetegszünk.

Megtakarítással is felkészülhetünk egy esetleges betegségre vagy balesetre. Egészségpénztári befizetéssel takarékoskodva tehetünk félre kifejezetten magánkórházra, de a gyógyszereket is fizethetjük ebből. Az pénztári megtakarítás után egyébként 20 százalékos adójóváírást kaphatunk, így ez igazán vonzó lehet. Ha például havi 10 ezer forintot (éves szinten 120 ezer forint) teszünk félre, akkor egy évben 24 ezer forint jóváírást kaphatunk.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem