Külön kategóriát képeznek majd azok a mikromobilitási járművek, amelyekre július közepétől szintén kötelező biztosítást kell majd kötni.
Több magyar hírességnek is el kellett hagynia a házát a Duna áradása miatt. Sokuknak ráadásul a biztosító sem fizeti ki a kárát, hiszen az ártérbe építkeztek.
Csala Zsuzsa ki akart tartani a Duna-parti házában, ahova még születésnapi bulit is szervezett a 80 éves színésznő, mégis kénytelen volt összepakolni a holmiját és menekülni az emelkedő ár elől. Hasonlóan járt Debreczeni Zita is, akit szintén kilakoltattak. Ő azonban már napokkal az ár megérkezése előtt összecsomagolt mindent, sőt a hírek szerint nyaralást is betervezett erre az időre. Havas Henrikéknél a feleség tartja a frontot, mert míg a férje a városban a könyvével haknizott a városukat elzárta a víz.
Kinek fizet a biztosító?
A legalapvetőbb hiba, ha az ügyfél elfelejti befizetni a biztosítás aktuális díjrészletét, emiatt a biztosító díjhiány miatt megtagadhatja a kárfizetést. Ezért minden ingatlantulajdonosnak célszerű ellenőrizni, hogy a biztosítási díjak rendezve vannak-e. Fontos tudni, hogy ha a biztosító már értesített bennünket arról, hogy a díj fizetésének elmulasztása miatt megszűnt a biztosításunk, már hiába próbáljuk rendezni az esedékes díjat, csak új biztosítás kötésére van lehetőségünk - ami a mostani helyzetben már nem jelent védelmet.
Kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség
A szerződés szerint a biztosítás az ártérben épült és elhelyezett vagyontárgyakban keletkezett károkra nem nyújt fedezetet. A mentett oldalon keletkezett károkat téríti, ám a teljes kárösszeg kifizetésének feltétele, hogy a biztosított minden tőle jogosan elvárható intézkedést tegyen meg annak érdekében, hogy minél kisebb kár keletkezzen.
Ennek érdekében az ingatlantulajdonosok kötelessége, hogy a vízre érzékeny berendezéseiket, ingóságaikat a veszélyeztetett területekről (udvar, garázs, alagsor, földszint) az áradással várhatóan nem érintett helyre (magasabb polcra vagy adott esetben az emeletre) telepítsék át. Ha az árvíz az egész ingatlant veszélyezteti, a lehetőség szerint gondoskodni kell az ingóságok elszállításáról is.
Kevesen tudják, hogy az alagsorban eleve csak polcon lehet vagyontárgyat tárolni. Egy felhőszakadás esetén is előírás, hogy ezen az ingóságok legalább 15-30 centiméter magas emelvényen álljanak. Árvíz esetén, kihirdetett vészhelyzetben a biztosító joggal várhat el ennél szigorúbb óvintézkedést.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Amennyiben az áradás a lakóingatlant is veszélyezteti, a további balesetek és károk elkerülése érdekében az áramtalanításról is gondoskodni kell.
Ha lehetőség van rá, az ajtók, alacsonyan elhelyezett egyéb nyílászárók eltömítésével meg kell kísérelni, hogy a víz lehetőleg nem találjon utat az ingatlan belsejébe.
Ha a káreseményt nem lehet elkerülni, a károsodott eszközt, berendezést a kárszemle időpontjáig meg kell őrizni, ezzel is megkönnyítve a kárfelmérést.
Ugyanakkor nem szabad elfeledni azt sem, hogy a legfontosabb nem a tárgyak, hanem az életek megóvása, Ezért egy esetleges kitelepítési határozat ellenében senki ne próbáljon a vagyontárgyak védelme miatt a helyszínen maradni.
"A tapasztalatok szerint a kárkifizetések zöme problémamentesen zajlik ugyan, de a kármegelőző, kárenyhítő intézkedések elmulasztása esetén előfordulhat, hogy a biztosító az árvízkároknak csak egy részét fogja megtéríteni - figyelmeztet Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. - A szövetségünkhöz tartozó alkuszok nagy része ezekben a napokban hétvégén is az ügyfelek rendelkezésére áll, hogy a felmerülő biztosítási problémák megoldásában gyors támogatást nyújtson, és elősegítse, hogy a keletkezett károk szerződés szerint térüljenek meg."
A fél mezőnyt verte a Lidl filléres sajátmárkása: ezek a legbiztonságosabb biciklis sisakok 2024-ben
Meglepően jól teljesített a Lidl sajátmárkás kerékpáros sisakja egy nagy német teszten. Egy 50 ezres modell viszont elvérzett a próbákon.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Itt a repülő drónautó, vagy valami olyasmi
- Súlyos dolgot derített ki egy kutatás a koronavírusról
- Óriási kockázatot jelentenek az SUV-k – itt vannak a részletek
- Tényleg megvan a válasz az ősi piramisok titkára?
- Új busz közlekedik Budapesten, keddig ingyenes az utazás
- Emberi csontot találtak egy kisváros játszóterénél, mindenki ledöbbent