Warren Buffett, a Berkshire Hathaway 93 éves vezetője reménykedik további hat-hét életévben, tudatában van annak, hogy bármikor elhunyhat.
A Lópici Gáspár szerepével ismertté vált színész 82 éves volt.
Holtan találtak rá Szilágyi Istvánra vasárnap reggel. A Lópici Gáspár szerepével ismertté vált színész 82 éves volt.
A Blikk szerint a rendőrség vizsgálja a szándékosságot, úgy tudni, a színész egy a fejére mért ütésbe halt bele. A hatóságok az egész utcát lezárták.
A fél mezőnyt verte a Lidl filléres sajátmárkása: ezek a legbiztonságosabb biciklis sisakok 2024-ben
Meglepően jól teljesített a Lidl sajátmárkás kerékpáros sisakja egy nagy német teszten. Egy 50 ezres modell viszont elvérzett a próbákon.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Ursula von der Leyen: áttörés a lengyelekkel szembeni 7-es cikk szerinti eljárásban
- Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát
- Mindjárt kész a legújabb magyar futball stadion – most megnézheti
- Újabb „tankszörnyeteget” villantottak az oroszok – videó
- Elvágták a Miskolcon holtan talált nő torkát - vallott a gyanúsított
- Bakondi György: két magyar tapasztalatot nem vettek figyelembe az uniós migrációs paktumban