Akcióba léptek a hollan rendőrök Vir szigetén, és elfogtak egy 45 éves magyar férfit, akit 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt ítélt el jogerősen a bíróság.
Tavaly 290 779 regisztrált bűncselekményt követtek el Magyarországon, ami tízezerrel több, mint 2015-ben volt, viszont még mindig elmarad negyvenezerrel a 2014-es adattól - írja a Magyar Hírlap.
A Legfőbb Ügyészég által nemrég közzétett statisztika alapján 34 vádlottat ítéltek életfogytig tartó fegyházbüntetésre, és 25 363 terheltet határozott tartamú szabadságvesztésre. A hatóságok több mint 80 ezer elkövetővel szemben emeltek vádat, akik közül 77 ezret ítéltek el jogerősen a bíróságok.
Tavaly is a vagyon elleni bűncselekményekből volt a legtöbb, 155 667, ebből 3661 erőszakos elkövetés, míg a többi lopás, sikkasztás és csalás. Az emberölések száma 226 volt, míg a testi sértéseké 11 609. A statisztika szerint több mint 6 ezer kábítószerrel visszaélést regisztráltak a hatóságok és csaknem 15 ezer sofőrt kaptak el ittas vezetés miatt.
A büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottak száma nem nagyon változott 2015-höz képest, tavaly 17 658-an voltak rács mögött.
A fél mezőnyt verte a Lidl filléres sajátmárkása: ezek a legbiztonságosabb biciklis sisakok 2024-ben
Meglepően jól teljesített a Lidl sajátmárkás kerékpáros sisakja egy nagy német teszten. Egy 50 ezres modell viszont elvérzett a próbákon.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Rossz hírt kapnak a párizsi olimpiára érkező szurkolók
- Nemzetek hadgyakorlatát tartják Pápán
- Fábián László: akár 190 tagú lehet a magyar olimpiai csapat Párizsban
- Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az "ördög ügyvédje"-perben
- Új szabályozás jön – drasztikusan drágulhatnak az üzemanyagok
- Moszkva "kész a háborúra a Nyugattal"