Akcióba léptek a hollan rendőrök Vir szigetén, és elfogtak egy 45 éves magyar férfit, akit 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt ítélt el jogerősen a bíróság.
A Magyar Nemzeti Bank jó esélyt lát arra, hogy az elsőfokú eljárás után másodfokon is nyerjen a Lombard Leasing Zrt.-vel szemben, ezt követően pedig az ügyfelek visszakaphatják a jogsértően devizában felszámolt casco-díjak miatti árfolyam-különbözetet - derül ki Binder Istvánnak, az MNB felügyeleti szóvivőjének válaszából.
Binder István felidézte, az MNB a napokban megjelent közleményében ismertette a szeptemberben lezárt vizsgálatsorozatának eredményeit. Ebben megállapították, hogy nyolc autófinanszírozási társaság jogsértően számolta fel fogyasztóinak devizában kamatfelárként a járművek forintban megállapított casco-díját, ezért több mint 37 millió forint bírságot szabott ki az érintett vállalkozásokra összesen. Egyben kötelezte a cégeket, hogy fizessék vissza az árfolyam-különbözetet az ügyfeleknek. A legmagasabb, 20 millió forintos bírságot a Lombard Lízing Zrt. kapta. Binder István ugyanakkor hangsúlyozta, a más társaságokkal szembeni friss intézkedések mellett a Lombard Leasing Zrt.-vel szembeni határozat még tavaly született, és a bírságot a cég már befizette, az ügyfeleket azonban egyelőre nem kártalanította.
A Lombard ugyanis peres eljárásban kezdeményezte a határozat hatályon kívül helyezését. Első fokon a Fővárosi Bíróság 2014 áprilisában elutasította a Lombard Leasing Zrt. keresetét, a pernyertes az MNB lett. A lízingcég ezt követően 2014 júniusában a Fővárosi Törvényszéken fellebbezést nyújtott be, jelenleg a per másodfokon van - tette hozzá a szóvivő.
A Lombard azt kérte a bíróságtól, hogy a visszatérítés ügyében függessze fel a felügyeleti határozatot a per lezárultáig, a bíróság pedig helyt adott a kérelemnek, ezért nem kaptak még visszatérítést az ügyfelek.
"A jegybank meg van győződve arról, hogy határozata jogszerű, s így az első fokú bíróság után jogerősen is kiállja a bírósági eljárás próbáját" - jegyezte meg Binder István. Hozzátette: a jogsértés miatt többletköltséget fizető ügyfelek az MNB várakozása szerint a bírósági peres eljárás lezárultát követően juthatnak hozzá jogos követelésükhöz.
Hasonló problémával az MNB más cégnél nem találkozott. A jegybanki közleményben felsorolt további, a jogsértés miatt elmarasztalt társaságok befizették a bírságot, és nem indítottak peres eljárást a jegybanki határozattal szemben - tette hozzá. Megjegyezte azt is, hogy egy, a közelmúltban megbírságolt társaság esetében még nem zárult le a bírság-befizetési, illetve jogorvoslati eljárás beadásának határideje.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az MNB korábbi közleménye szerint a devizában számolt casco miatt a Lombardon kívül a Budapest Autófinanszírozási Zrt.-nek, és az Erste Bank Zrt.-nek 5-5 millió forintot kell befizetnie. A Santander Consumer Finance Pénzügyi Vállalkozás Zrt.-re, az UniCredit Leasing Hungary Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-re és a Raiffeisen Lízing Zrt.-re egyenként 2 millió forintos bírságot szabott ki a jegybank. Az RCI Lízing és Autófinanszírozási Zrt.-nek 1 millió, a Mercedes-Benz Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-nek 150 ezer forintot kell befizetnie.
A Lombard elleni határozatot még a PSZÁF hozta tavaly júliusban, az akkori határozat szerint a lízingcégnek - 14 ezer szerződéssel összefüggésben - 380 millió forintot kellett volna augusztus végéig visszafizetnie az ügyfeleknek.
A fél mezőnyt verte a Lidl filléres sajátmárkása: ezek a legbiztonságosabb biciklis sisakok 2024-ben
Meglepően jól teljesített a Lidl sajátmárkás kerékpáros sisakja egy nagy német teszten. Egy 50 ezres modell viszont elvérzett a próbákon.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- "A vírus feszegeti a határait" - Kemenesi Gábor aggódik
- Támadás ért egy rabszállító konvojt Franciaországban, két fegyőrt megöltek
- Rusvai Miklós: már Magyarországon is megjelenhetett az új Covid-variáns
- Teljes pályazár az M1-esen Győr felé
- Csodával határos orosz menekülés a felrobbantott autóból
- Börtönre ítélték a nádudvari tragédia okozóját