Több mint három ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz kedd délig a 2011. január 29-i földrengéssel kapcsolatban, szakértői becslések szerint a földrengés okozta károk teljes összege meghaladhatja a fél milliárd forintot. A társaságok megerősített ügyfélszolgálattal várják a bejelentéseket - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
2011. január 29-én vasárnap 18:41-kor közepes méretű földrengés történt Oroszlánytól néhány kilométerre északra. A rengés sekély mélységben (kb. 6 km) pattant ki, magnitudója 4,7 volt a Richter-skálán. A biztosító társaságok már hétfőn kora reggel megkezdték a helyszínen a károk felmérését és ahol szükséges volt, kárszakértőiket az érintett területekre csoportosították át. A cégek jelzései alapján a bejelentések döntően kisebb falrepedésekkel, illetve a vakolat lehullásával járó károkról érkeznek. Nagyobb, az épületek szerkezetének sérülésével járó, statikai problémákat felvető káresetekről eddig nem érkezett információ. A leginkább érintett terület Komárom-Esztergom megye, de Győr-Moson-Sopron, valamint Fejér megyéből és Budapestről is érkeztek bejelentések.
Szinte az összes lakásbiztosítási szerződésben szerepel a földrengéskár, így az ügyfelek számíthatnak kártérítésre. "A biztosító társaságok a földrengések erősségét többféle skálán mérik. A legelterjedtebb a tizenkét fokozatú intenzitás skála, az úgynevezett "MSK 64" - ami nem azonos a szeizmológusok által használt "Richter skálával" -, de néhány biztosító számára az úgynevezett "Mercalli-skála" a támpont. A múlt szombati fölrengés azonban olyan mértékű volt, hogy a biztosítók mindegyikénél abba a kategóriába esik, amelyre a biztosítók már kártérítést fizetnek" - mondta Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára.
A biztosítók internetes weboldalaikon, telefonos ügyfélszolgálataikon, levélben, illetve személyesen, az ügyfélszolgálatokon is fogadják a kárbejelentéseket. A minél gyorsabb kárügyintézés érdekében a Magyar Biztosítók Szövetsége javasolja, hogy az ügyfelek adják meg napközbeni vagy mobiltelefonos elérhetőségüket, így a kárszakértők előzetesen időpontot tudnak egyeztetni és fel tudják gyorsítani az ügyintézést.
A MABISZ közben arra figyelmeztet, hogy ál-kárszakértők bukkantak fel Oroszlány térségében. Fontos tudni, hogy a valódi kárszakértők fényképes igazolvánnyal rendelkeznek, és mivel általában magukkal viszik az ügyfél aktáját, így tisztában vannak az adatokkal, és nem tesznek fel felesleges vagy gyanús kérdéseket. Emellett a kárszakértők előre egyeztetett időpontban mennek ki a helyszínekre; így ha valakinek bármilyen kétsége merülne fel a kárszakértővel kapcsolatban, hívja a rendőrséget - figyelmeztet a MABISZ.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Háromezerre teszik a piacvezető lakásbiztosító, az AEGON Magyarország szakemberei a január 29-i, Oroszlány környékén bekövetkezett, a Richter-skála szerinti 4,7-es földrengés nyomán a társasághoz várhatóan beérkező kárbejelentések számát. Az átlagos kárösszeg várhatóan nem haladja meg a 60 ezer forintot, így összességében 180-200 millió forint kártérítést jelent.
A biztosítókat érintő kifizetés az előzetes kalkulációik szerint 540 millió forint lehet, ugyanakkor a földrengés okozta összes kár - beleszámítva a nem biztosított ingatlanokat ért károkat is - országosan elérheti az egymilliárd forintot. A rengések még az epicentrumtól 100 kilométerre is érezhetőek voltak, de az eddigi tapasztalatok szerint a legtöbb épület Komárom megyében rongálódott meg.
Az AEGON-hoz hétfő reggel óta folyamatosan érkeznek a bejelentések, az ügyintézés során nem volt fennakadás. A biztosító növelte az érintett térségben dolgozó kárszakértői számát, hogy a felmérések mielőbb megtörténjenek. Az AEGON Magyarország telefonon, a 06-40 /204-204-es számon, és az interneten, a www.aegon.hu oldalon is fogadja a kárbejelentéseket.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Már több mint tizenkétezer magyar jelezte, nem itthon szavazna
- Életfogytiglani börtönre ítélték a brokstedti merénylőt
- Több kilométeres a dugó az M5-ösön
- A pünkösdi hétvégén is szabad lesz a rakpart - térképek segítenek a tájékozódásban
- "Mindenre emlékszik" - Peter Pellegrini Robert Ficónál járt a kórházban
- Nagy Márton: agresszív protekcionizmussal nem érhetünk célba