AEGON Magyarország Hétfő reggel óta folyamatos a kárbejelentés a piacvezető lakásbiztosítónál, az AEGON Magyarországnál. A társaság becslése szerint 2-3 ezer épületben keletkezhetett kár az Oroszlány környékén történt, a Richter-skála szerinti 4,7-es erősségű földrengés következtében. A társaság kárszakértői a gyorsabb és eredményesebb ügyintézés érdekében kivonulnak a térségbe.
Hétfő reggeltől folyamatosan érkeznek a kárbejelentések az AEGON Magyarországhoz a 2011. január 29-én 18 óra 41 perckor Oroszlány környékén bekövetkezett földrengés nyomán. A földmozgást az epicentrumtól még mintegy 100 kilométerre is érezni lehetett.
Az AEGON Magyarországhoz hétfő 11 óráig 200 db bejelentés érkezett a térségből (elsősorban Komárom, Fejér megyékből), az ügyfelek becslései szerint a károk értéke 25 millió forint. A társaság az ügyfeleit ért összkárértéket 100 millió forint nagyságrendűre becsüli, mintegy 2-3 ezer kárbejelentéssel számolva.
A bejelentések alapján a legtöbb épület Komárom megyében, ezen belül is Oroszlányban rongálódott meg, de Fejér megyéből is érkeznek bejelentések. Komolyabb szerkezeti kár ugyanakkor az első információk alapján egyetlen épületben sem keletkezett.
Földrengés! Vizsgálják a repedező panelházakat
A kárbejelentések számához mérten a biztosító növeli a térségben dolgozó kárszakértői számát, hogy a felmérések mielőbb megtörténjenek. Az AEGON Magyarország telefonon, a 06-40 /204-204-es számon, és az interneten is fogadja a kárbejelentéseket.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Allianz Hungária
Közel négyszáz darab kárbejelentés érkezett az Allianzhoz, a társaság ma megkezdte a helyszíni kárfelmérést a földrengés sújtotta területeken.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak