Az Index információi szerint jövőre 600 milliárd forinttal vágná vissza a túlméretezett szociális és nyugdíjkiadásokat a Bajnai-csomag. A jelenlegi tervek egy, a Pénzügyminisztérium által korábban elkészített megszorító intézkedésterv kalkulációin alapulnak. Az biztosnak tűnik, hogy a nyugdíjasok igencsak megszenvedik az új kormány intézkedéseit.
A legfontosabb lépés, hogy a mai svájci indexálásáról - amelynél a nyugdíjemelés a reálbérnövekedés felével haladja meg az infláció mértékét- a szimplán inflációkövető indexálásra térhetnek át.
Magyarországon 1998-ban vezették be a svájci indexálás rendszerét, 2001-től kezdődően 50 százalékban súlyozzák a nettó béreket, 50 százalékban pedig az inflációt. A 10 évvel ezelőtt bevezetett rendszer keretében -és egyéb kedvezményekkel, például nyugdíjkompenzációval, a 13. havi nyugdíjjal- a nyugdíjak reálértéke 58 százalékkal emelkedett.
Februárban még úgy tervezték, hogy a 2009-ben nyugdíjba lépők már nem kapnák meg a 13. havi nyugdíjat, az addig nyugdíjba vonulóknak pedig ez a juttatás havonta épülne be az ellátásba, de csak a 62 éven felüliek számíthatnak a maximum 80 ezer forint értékű 13. havi nyugdíj beépítésére. Az új nyugdíjszámítási rendszer 2010-től indult volna.
A tervek azt is tartalmazták, hogy ha a gazdaság két százaléknál kisebb mértékben növekedne, vagy szűkülne, akkor a nyugdíjakat automatikusan az inflációval korrigálnák, így garantálva reálértékük megtartását. Ha a gazdasági növekedés nagyobb lenne, mint 2 százalék, akkor 80 százalékban a fogyasztói árak alakulását, 20 százalékban pedig a keresetek növekedését vennék figyelembe. Három-négy százalékos GDP-növekedésnél ez az arány 60-40 százalékra módosulna, e felett pedig újra 50-50 százalék lenne.
A Gyurcsány- kormány következetesen elutasította a vegyes (svájci) indexálás megváltoztatását -ez hosszútávon mindenképp kedvező, azonban vannak olyan időszakok, amikor a nyugdíjasok jobban járnak az inflációkövető rendszerrel. Tavaly júniusban például Korózs Lajos, az SZMM szakállamtitkára az alábbi táblázatokkal bizonygatta, mennyire jó is az, ha marad a vegyes indexálás:
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A nyugdíjak reálértékének prognózisa 2008-tól a fogyasztói árakhoz viszonyítva
Tehát jó eséllyel elhalasztják a 2010-es nyugdíjkorrekciós programot, befagyasztják a nyugdíjminimumot, és ezen keresztül a hozzá kötött szociális juttatásokat is.
A tervek szerint szigorítanák a rokkantnyugdíjazás felülvizsgálatát, a fegyveres testületeknél a nyugdíjazási feltételeket. A fiatal, súlyos rokkantnyugdíjasok járadékát azonban a javaslat emelné, közelítette volna a kisebb munkaképesség-csökkenéssel nyugdíjazottak járandóságához.
Benne van a kalapban a bonus-malus rendszer 2013-ban tervezett átalakításának előbbre hozatala. A tervek között megtalálható a Gyurcsány- csomag két nyugdíjeleme: az újonnan nyugdíjba menőknél a 13. havi nyugdíj elvétele és a nyugdíjkorhatár 65 évre emelése is.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
- Már nyomtatják a szavazólapokat – mutatjuk
- A Yale Egyetem is meghajolt a zseniális magyar matematikus előtt
- Az AfD eltiltotta saját EP-listavezetőjét a kampányolástól
- Nem lesz osztatlan az öröm pénteken a benzinkutakon
- Visszasírja a korábbi légiósokat a szövetségi kapitány
- Drámai felvételek: gyilkos tornádó tarolta le az iowai kisvárost