A benzin bruttó 5 forinttal, míg a gázolaj bruttó 4 forinttal fog kevesebbe kerülni szerdától.
Minden eladott liter mélyütés a magyar kutaknak: rengeteg töltőállomás húzhatja le a rolót heteken belül
A következő napokban, hetekben a százas nagyságrendet is elérheti a bezáró kutak száma. A Holtankoljak.hu ügyvezető igazgatója szerint folyamatosan romolhat a helyzet, napról napra egyre több kútra kerülhet ki a zárva tábla.
A pénteki áremeléssel már nem lesz olyan kút Magyarországon, amelynek ne lenne magasabb a beszerzési ára, mint amennyiért adhatja az üzemanyagot, azaz ne szenvedne veszteséget – mondta a 24.hu-nak az árstop okozta helyzetről a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára, Grád Ottó. Piaci információi alapján a közeljövőben további olajár-emelkedésre lehet számítani, mintsem csökkenésre. A szakértők előrejelzése legfeljebb abban tér el, hogy milyen gyorsan, és milyen szintig megy fel az olajár, mikor éri el a 100 dollárt, vagy éppen mennyivel haladja majd meg azt.
Egri Gábor, az Envi kutakat üzemeltető cég ügyvezető igazgatója kifejtetet, mától egy liter benzin eladásán több mint 8, egy liter gázolajén pedig 18 forint veszteségük lesz a kutaknak, csak azért, mert a beszerzési ár magasabb, mint a fogyasztói, és akkor még nem számoltunk az üzemeltetés költségeivel.
Piaci információk szerint a következő napokban, hetekben a százas nagyságrendet is elérheti a bezáró kutak száma. Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezető igazgatója szerint folyamatosan romolhat a helyzet, napról napra egyre több kútra kerülhet ki a zárva tábla, ha úgy látják, nem bírnak el több veszteséget.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása
- Görög országos nemzetiségi listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság
- Németország hazahívta moszkvai nagykövetét a feltételezett orosz kibertámadások miatt