Ugyan az idei első negyedévben is növekedni tudott a magyarországi lízingpiac, a bővülés jelentős részben az állami támogatással nyújtott konstrukcióknak köszönhető.
A car sharing, vagyis a megosztásos autóhasználat jelentős, százalékosan kétszámjegyű bővülését várja a következő években a fővárosban a DriveNow - mondta a magyarországi ügyvezető a cég keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.
Fischer Péter becslése szerint Budapesten 400 ezer lehetséges felhasználó érdeklődhet a megosztásos autózás iránt. A bővülési ütem - fogalmazott - a tömegközlekedés fejlődésétől és a felhasználói igények változásától is függ, ugyanis a fiatalabbak egyre kevésbé ragaszkodnak a saját autóhoz. A DriveNow Magyarország 2 éves előkészítést követően 3 hónapja működik Budapesten, ám a regisztráltak száma és a szolgáltatás időtartama már most kétszeresen felülmúlta a várakozásokat - tette hozzá. Az ügyvezető úgy látja, hogy a Budapesten már megjelent carsharing-szolgáltatások magas színvonalúak, a magyar ügyfelek pedig nyitottak.
Utóbbi - mint mondta az ügyvezető - azért különösen fontos, mert a megosztott gépkocsik a saját tulajdonúaknál jobb kihasználtsággal üzemelnek, költséghatékonyabbak, a parkolási igény csökkenésével ráadásul több szabad helyet hagynak a közterületeken. A cég összesítése szerint budapesti felhasználók jellemzően pénzügyileg tudatosak, digitálisan felkészültek, többnyire 20 és 40 év közöttiek.
A legtöbben, 58 százaléknyian szabadidős tevékenységre, 36 százalékuk munkába járásra kérnek megosztásos autót, de sokan mennek repülőtérre vagy bevásárolni is. A választást 40 százalék a szolgáltatás kényelmével, 27 százalék a saját autóhoz képest kisebb környezeti terheléssel, 24 százalék pedig az alacsonyabb költségekkel indokolta. Budapest az első város a térségben, ahol a müncheni központú DriveNow terjeszkedni kezdett, Nyugat-Európában ugyanakkor már tucatnyi településen működnek. Eddigi tapasztalataik szerint a megosztásos autózás nem a gyaloglást, a tömegközlekedést, a kerékpározást vagy más közlekedési eszközök, hanem jellemzően a saját autó használatát mérsékli. Fischer Péter hangsúlyozta, hogy az előbbiek aránya a városi közlekedésen belül mindenütt bővült, ahol a közösségi autóhasználat jelentős részesedést tudott elérni.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó