Hamarosan kapható lesz a Tisza cipő limitált kollekciója, amit Azahrih-val közösen dobnak piacra.
Az új autók eladása 30,6 százalékkal nőtt júniusban, ebből a magánvásárlók aránya már meghaladja a 40 százalékot is.
Az előző év azonos időszakához képest 30,6 százalékkal több, 14 192 darab új személyautót helyeztek forgalomba júniusban, az év első hat hónapjában pedig 29 százalékos volt a növekedés 2017 első fél évéhez képest - közölte a Carinfo.hu hétfőn az MTI-vel.
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) MTI-hez eljuttatott elemzése szerint a júniusi adatok azt mutatják, hogy folytatódik a magánvásárlók visszatérése a piacra, arányuk meghaladja a 40 százalékot, miközben valószínűsíthető az is, hogy a céges vásárlások egy része magán vásárlásnak tekinthető.
Kishaszon-gépjárművekből júniusban az előző év azonos időszakához képest 31,1 százalékkal, 509-el többet helyeztek forgalomba. Az első fél évben az előző év január-júniusi időszakához képest 19,8 százalékkal, 10 625-re nőtt a forgalomba helyezett kishaszon-gépjárművek száma.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Házrobbanás - emberölés kísérlete miatt nyomoznak
- Forró témák a napirenden - Ukrajna egyik legelszántabb támogatója elnököt választ
- Vihart kavar az atléták pénzdíjazása az olimpián, de nagy változást indíthat el
- Holttestet találtak egy kiégett autóban Pest vármegyében
- Gazdag Dániel klubrekorder lett, ketten is utolérték Nikolics Nemanját
- Cseh elnök: az oroszok nem elégszenek meg Ukrajna területének egy részével