Joe Biden amerikai elnök a kínai gyártású elektromos autók, napelemek és egyéb termékek vámjainak emelésével válaszol a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra.
A miniszterelnök 54 ezer villanyautót ígért 2020-ra, és új adókedvezményt a tulajdonosoknak - írja a Napi.hu.
Az elektromos töltőállomások száma 2019-re 3500-4000 között lesz az országban, 2020-ra pedig 63 ezer elektromos meghajtású jármű kerül a magyar közutakra, és ebből 54 ezer személyautó lesz. Az elektromos autók tulajdonosai adókedvezményeket kapnak - ezt Orbán Viktor mondta a Samsung-gyár avatásán. Nem egyértelmű még, hogy a miniszterelnök a villanyautókra már ma is járó adókedvezményekre - például a regisztrációs adó- és gépjárműadó-mentességre - utalt vagy a következő időszakban újabb támogatások léphetnek majd életbe.
A villanyautók már most is kapnak adókedvezményeket, ráadásul ingyenesen parkolhatnak. Emellett tavaly indult el az állami támogatási rendszer, amelynek keretében a tisztán elektromos autók megvásárlásához maximum 1,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Lemondta spanyolországi útját Volodimir Zelenszkij
- Tisztázta a pedagógusok jogállását a Belügyminisztérium
- Villamos elé hajtott a rolleres, nem lett jó vége
- Így lángoltak a hajók egy horvát jachtkikötőben – videó
- Tűz miatt kellett kimenekíteni a diákokat egy hajdúhadházi iskolából
- Hosszú távra terveznek Albonnal a Williamsnél