Ugyan az idei első negyedévben is növekedni tudott a magyarországi lízingpiac, a bővülés jelentős részben az állami támogatással nyújtott konstrukcióknak köszönhető.
A zuglói önkormányzat által kiírt tender nyomán hamarosan fizetni kell a parkolásért a XIV. kerület eddig ingyenes részein. A változás a Városliget környékét és az Örs vezér tere melletti területeket érinti.
Gyakran parkoltál eddig a Városliget környéki ingyenes helyeken? Rossz hírünk van. A zuglói önkormányzat a sikeres tendert követően már alá is írta a szerződéseket a kerület egyes részeinek fizetőssé tételéről - írja a Napi.hu. A szerződésből kiderül, hogy összesen 204 automatát helyeznek ki két területre. A nagyobb - az 56-osok terét is magába foglaló zónába - 174 automata kerül, míg az Örs vezér teréhez 30-at telepítenek. A díj a tervek szerint 175 forint lesz.
A változások tehát a Városliget környékét, azaz a Vágány utca, a Francia út, a Kerepesi út és a Dózsa György út által határolt területet érintik (beleértve az 56-osok terét), továbbá az Örs vezér terétől északra jön létre fizetős zóna. Az éles üzem a szerződéskötést követő 90. napon indul, azaz a nyár közepére már fizetősek lesznek ezek a zuglói területek. A döntés egyik oka az, hogy Budapesten egyre több helyen kell fizetni a parkolásért, és a még ingyenes zónákban állandó gondot okoz, hogy a lakók nem tudnak parkolni a saját kocsijukkal otthonuk közelében.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó