Autószerelés: te sem vinnéd be akárhová a kocsidat?

2016. augusztus 22. 19:01

Magyarországon az autószerelés bizalmi szolgáltatás. A megkérdezettek 74 százaléka választja a kisebb, márkafüggetlen szervízeket, a legfőbb választási szempont pedig a szakértelem. Azt is mutatjuk, kik hordják márkaszervízbe a kocsiaikat.

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet a Robert Bosch Kft. megbízásából a 2008 óta kétévente országos, reprezentatív kutatás keretében térképezi fel a magyar autósok szervizeltetési szokásait.

Durva átrendeződés ment végbe

Az első, 2008-as kutatás eredményei azt mutatták, hogy Magyarországon az autósok 51 százaléka kisebb, márkafüggetlen autószerelő műhelyben, 38 százaléka pedig márkaszervizben javíttatta az autóját. Az utóbbi kategóriába eső szervízalkalmak közel fele nem mellesleg garanciális javítás volt.

Az arányok folyamatosan a kisebb, márkafüggetlen műhelyek javára tolódtak el:

2016-ban már a megkérdezettek 74 százaléka részesíti előnyben azokat, míg márkaszervizbe csak 20 százalékuk jár, ezen belül a garanciális javítások aránya is körülbelül egyharmadra csökkent.

A trendet a hazai járműpark öregedése is okozza, hiszen az idősebb autókat kevésbé viszik márkaszervizekbe: a 20 éves kor feletti autót használók esetében a kisebb, márkafüggetlen műhelyt választók aránya már 81 százalék, ráadásul 15 százalékuk saját maga javítja a kocsiját. Az 5 évnél fiatalabb járművek tulajdonosainak azonban már 64 százaléka javíttat márkaszervizekben, amelynek kicsit kevesebb, mint a fele a garanciális javítás.

Nagyapapik az unokákkal

Az autótulajdonosok életkori megoszlását vizsgálva érdekes, hogy márkaszervizt leginkább

  • a 18-29-év közöttiek és a
  • 60 év fölöttiek választanak,

míg a kisebb, márkafüggetlen autószerelő műhelyek a 30-39 év közöttiek körében a legnépszerűbbek.

A 2016-os felmérés eredményei azt mutatják, hogy az autószerelés a magyarok számára minden eddiginél bizalmibb szolgáltatásnak számít:

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
egyre többen ismerős vagy barát ajánlása alapján választanak autószervizt.

A hazai autósok szervizválasztásának legfontosabb szempontja a szakértelem, aminek a jelentősége 2008 óta folyamatosan növekszik. Érdekes változás, hogy az autósok számára 2016-ra a szervizeltetés várható költségeinél is jelentősebb tényezővé vált a szerviz megbízhatósága, így a költségek csak a szervizválasztás harmadik legfontosabb szempontjaként jelennek meg.

Miként a kutatás eredményei is alátámasztják, a szervizválasztásra az autótulajdonos családok jövedelme is hatással van. Idén az alsóbb jövedelmi kategóriába tartozó válaszadók

  • 81 százaléka kisebb, márkafüggetlen autószerelő műhelybe viszi autóját,
  • 12 százalékuk pedig maga javítja,
  • márkaszervizbe csupán 6 százalékuk viszi.

Ugyanez az arány a felső jövedelmi csoportban:

  • kisebb, márkafüggetlen autószerelő műhelybe 68 százalék viszi, csupán
  • 2 százalékuk javítja saját maga, míg
  • a márkaszervizek szolgáltatásait 28 százalékuk veszi igénybe.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 11. 19:18
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem