A dízelmotoros, benzines, hibrid és elektromos új autók esetén az átlagdíj 51-62 ezer forint volt, ami 4-16 százalékos emelkedésnek felel meg.
Továbbra sem tudni, hogy mikortól lehet online lekérdezni a közlekedési büntetőpontok számát. Az erre vonatkozó fejlesztések tervezési szakaszban vannak - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala.
Idén júniusban 51, júliusban 37, augusztusban pedig 38 gépkocsivezető kereste meg a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát, hogy kiderítse, hány büntetőpontot gyűjtött össze. Ennek lekérdezése ma még kicsit bonyolult, hiszen nem működik az Ügyfélkapu rendszerén keresztül. A hivatal sajtóosztályának tájékoztatása szerint céljuk, hogy a jövőben saját portálukon gyorsan, és könnyen hozzáférhessenek az állampolgárok.
Az InfoRádióhoz eljuttatott közlemény szerint a közúti közlekedési előéleti pontrendszer adatszolgáltatásra vonatkozó fejlesztések tervezési szakaszban vannak. Az elképzelések szerint nem az Ügyfélkapun, hanem a hivatal honlapján lévő Webes Ügysegéd rendszerében működik majd a lekérdezés.
Ma már egyébként több ügy is intézhető ily módon. Például erkölcsi bizonyítvány igénylése vagy ellenőrzése, vagy személyi igazolvány elvesztése ellopása is jelenthető ezen a felületen. A Hivatal honlapján 2013. január 1. óta elérhető a Webes Ügysegéd alkalmazás, amelynek célja az ügyfelek és a hatóság adminisztratív terheinek csökkentése, a teljes körű elektronikus ügyintézés megvalósítása.
Ha valaki előéleti pontot kap, arról a hatóság mindig küld tájékoztatót. A Nyilvántartó pedig hivatalból értesíti a járművezetőt, ha pontjainak száma elérte a 13-at. Ha a járművezető nyilvántartott pontjainak száma elérte vagy meghaladta a 18-at, akkor a hatóság visszavonja a járművezető jogosítványát. A sofőrnek pedig utánképzésen kell részt vennie.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az utánképzés hasonlít egy KRESZ oktatáshoz, felmérik a közlekedési ismereteket, próbavezetést tartanak és pszichológiai vizsgán kell részt vennie a sofőrnek. A képzés költsége és időtartalma változó, ez a jogosítvány kategóriájától függ.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Rossz hírt kapnak a párizsi olimpiára érkező szurkolók
- Nemzetek hadgyakorlatát tartják Pápán
- Fábián László: akár 190 tagú lehet a magyar olimpiai csapat Párizsban
- Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az "ördög ügyvédje"-perben
- Új szabályozás jön – drasztikusan drágulhatnak az üzemanyagok
- Moszkva "kész a háborúra a Nyugattal"