Ugyan az idei első negyedévben is növekedni tudott a magyarországi lízingpiac, a bővülés jelentős részben az állami támogatással nyújtott konstrukcióknak köszönhető.
Elképesztő büntetéscsapdát állított az autósoknak Józsefváros önkormányzata. Az autósoknak kihelyezett táblák ugyan jelzik a szabályokat, azonban a forgalmi rend ellentmond a legtöbb helyen megszokottaknak. Óránként egy autóst büntetnek meg a szabályzás miatt.
Egyetlen térfigyelő kamerával egy halom pénzt keres a Józsefvárosi önkormányzat, de sem a helyi hivatal, sem a Budapesti Közlekedési Központ nem fog enyhíteni a szabályokon? Amíg ott voltunk, öt perc alatt három autós futott bele az ötvenezres bírságba - írja a Totalcar.
Álldogálunk az egy Baross utcai villanyoszlop tövében Pető Attila KRESZ-oktatóval, és nem értjük. Miért nem látták, amit mi? Miért kanyarodtak jobbra a Baross utcából, a Harminckettesek tere felől a József körútra, amikor az összes tábla szerint csak egyenesen mehettek volna tovább? Ez már megint a megállíthatatlan erő és a ledönthetetlen fal esete?
A környékbeli oktatók szerint évtizedek óta nem változott a tiltás, de ennek ellenére sokan éppen itt kanyarodnak a körútra. A Józsefvárosi önkormányzat rengeteg ötletet bevetett a probléma kezelésére. A Baross utcában összesen öt helyen jelzik, hogy a közelben hol (például balra, a Kisfaludy utca felé is) tilos kanyarodni és a táblák közt a két hosszú előre nyílat mutató tábla a besorolás rendjére figyelmeztet. Kitettek továbbá egy elkerülő útvonalat jelző táblát a Rigó utcához, amelyen jelzik, hogy aki a körútra tart az Oktogon felé, utoljára itt kanyarodhat jobbra, majd a József utcán jobbra és végül ki a körútra.
Felszereltek három, kötelező haladási irányt jelző táblát is, és a kereszteződés lámpájában szintén van nyíl, de ha ez sem volna elég, az aszfalton is ott a felfestés, bár az kopott. A féltucat jelzés közös tulajdonsága, hogy életszerűtlen helyzetet teremtenek, ezért eredményük a nagy semmi, ami viszont jól jöhet a nyolcadik kerületnek.
Kicsit érthetetlen, hogy miért tiltják itt a jobbra kanyarodást egyáltalán, hiszen aki tévedésből kihagyja a Rigó utcai lehetőséget, átkeveredik a József körút túloldalára, ahol hosszú percekig tartó kacskaringózás kezdődik a kis utcákon, mire visszakeveredik a körútra, az Oktogon irányába.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Pető Attila szerint nehéz volna újabb táblákat felszerelni, hiszen a kötelező haladási irány kék alapon fehér "egyenesen" nyila eleve kizárja a kanyarodást. Úgy látszik ezt a táblát, talán a színe miatt inkább csak ajánlásnak tekintik, magyarul tojnak rá az autósok és ha nincs rendőr a közelben, befordulnak. Ha helyette kanyarodást tiltó táblát szerelnének fel, akkor abból rögtön kettő kéne mindenhová, hiszen a jobbra kanyarodás mellett külön meg kéne tiltani a balra kanyarodást is, ami már egy kicsit sok lenne a táblákból.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hosszú évek után EP-listavezetői vitát szervez a közmédia
- Komoly védelmi problémákkal küzdenek Harkivnál az ukránok
- A lakossági építések pörgetik a feketemunkát - hihetetlen nagy szám érkezett
- Kihívta a sorsot maga ellen a milliárdos adócsaló - egy horvát szigeten kapták el
- Megszólalt a brexit egyik atyja: jól átvertek minket, Zelenszkij egy tök
- Légi bemutató és kényszerleszállás - izgalmas hétvégéje volt Besenyei Péternek - videók, képek