Május-június folyamán a szabadtéri strandok is egymás után élednek fel és fogadják a pihenni vágyókat.
Lényegében eltűnt a keleti határ mentén a benzinturizmus - írja a Magyar Nemzet.
A lap írása szerint nem adott különösebben sok munkát tavaly a benzincsempészet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal embereinek, összesen 53 ezer liter jogsértően behozott, vagy illegálisan előállított hajtóanyagot vontak el a piaci szereplőktől, magánszemélyektől.
Suller Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője a lapnak elmondta: korábban bizonyos időszakokban egészen más értékek szerepeltek az éves összefoglalókban, volt olyan esztendő, amikor félmillió liter törvénysértő módon forgalomba kerülő benzint, gázolajat gyűjtött be a vámszervezet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A Mária evangéliuma rockopera pünkösdkor a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon
- Egyre többen repülnek ki Szoboszlai meccseire
- Ha magyaroknak szurkolna a párizsi olimpián – itt vannak a horrorisztikus jegyárak
- Drasztikus lépést tett a dúsított urán ügyében az Egyesült Államok
- Az osztrákok elfordulóban vannak az elektromos autóktól
- Rekordot döntött a belső menekültek száma