Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója visszahívta a korábban feloszlatott Supercharger csapat néhány tagját.
A hét végén sok helyen nehéz volt kifizetni az új útdíjakat: az internetes eladás akadozott, egyes benzinkutak értékesítési rendszere pedig többször lefagyott. Egy baki miatt pedig máris módosult a fizetős szakaszok listája - írja a Népszabadság.
Bár országos "összeomlás" nem történt, a rohamtempóban átalakított és bevezetett útdíjrendszer első hétvégéje messze nem volt zökkenőmentes. Sok helyen akadozott a megyei matricák értékesítése és olykor a már megszokott, tíznapos, havi- és éves bérletek eladása is.
Másféle hibák is adódtak: Borsodban például elnézték az M3-as autópályát és Miskolcot összekötő M30-as városi elkerülő szakaszát. Mivel úgy vélték, hogy az út gyorsforgalminak számít, teljes hosszában fizetőssé tették. Később kiderült, az út utolsó etapját hivatalosan "főútként helyezték üzembe", így nem lehetett volna díjasítani.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Éjszaka csapott le az ukránok rettegett fegyvere az orosz csúcstankra - videó
- Kínába utazik az orosz elnök, Hszi Csin-ping meghívására
- Felmérés: Lengyelországban a PiS kapná a legtöbb EP-mandátumot, ha most lenne a szavazás
- Egy ENSZ-járművet ért találat Gázában, egy alkalmazott meghalt
- Marco Rossi kihirdette a keretet: nincs nagy meglepetés
- Bajban a Gazprom: Kína mégsem Európa