Tömegesen vinnék a kocsikat műszakiztatni, de hogy lesz-e elég időpont, az legalábbis kérdéses jelenleg.
A gépjármű új tulajdonosát és az államkasszát is megkárosították azok a csalók, akikre az illetékfizetési kötelezettségek vizsgálatakor figyelt fel a NAV. Több száz ügyletről derült ki, hogy a gépjármű átírására hamis illetékbefizetési csekk alapján került sor.
Érdemes ellenőrizniük illetékfizetési kötelezettségük tényleges teljesítését azoknak, akik gépjárművet vásárolnak. Mint köztudott, az okmányirodák csak akkor végzik el a gépjárművek átírását, ha az új tulajdonos igazolja, hogy megfizette a kapcsolódó vagyonszerzési illetéket.
A NAV számos esetben tapasztalta, hogy az illetékek - az átírás ellenére - nem érkeztek meg a hivatal számlájára. Ezekben az esetekben a NAV kérte, hogy a gépjármű tulajdonosa igazolja a vagyonszerzési illeték megfizetését. Az ügyfelek értetlenül álltak az eset előtt, hiszen a nevükre kiállított forgalmi engedély birtokában az illetéket megfizetettnek vélték. Mint kiderült, az okmányirodákban bemutatott csekkek hamisak voltak. Az elkövetők vagy házilag nyomtatták rá a postai feladást tanúsító adatokat, vagy egy kisebb összeg befizetése mellett utólag a valós értékre írták át. A NAV költségvetési csalás, illetve magánokirat-hamisítás miatt feljelentést tett az illetékes nyomozóhatóságoknál.
Jó tudni azt is, hogy amennyiben az illeték összege a NAV számlájára nem érkezik meg, a hivatal a vevőt kötelezi az illeték megfizetésére, függetlenül attól, hogy az illeték összegét korábban már másik személynek átadta. A NAV azt javasolja, hogy a gépjárművásárló vagy saját maga fizesse be az illetéket, vagy nagyon körültekintően járjon el a meghatalmazott kiválasztásakor.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
- Visszautasíthatatlan ajánlatot kapott a magyar válogatott játékos
- George Clooney debütál a Broadwayn
- Orbán Viktor reagált a Robert Fico ellen elkövetett merényletre
- Mobilba költözik a személyi igazolvány
- Próbaidő alatt is tovább árult a terézvárosi díler – videó