Hatvan budapesti buszmegállót újítanak fel

MTI
2013. március 20. 16:57

Hatvan helyen felújítja a buszmegállók burkolatát a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), így a beálló járművek által keltett zaj alacsonyabb lesz.

A BKK szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a forgalmi sávokban lévő megállóhelyeken erősített aszfaltburkolat, míg az autóbuszöblökben bazaltbeton pályaszerkezet kerül a mostani helyére. A felújítás idején a megállókat áthelyezik, erről a BKK tájékoztató táblákat helyez ki.

Egy-egy megálló átépítése várhatóan egy-két hétig tart, márciustól fokozatosan 34 helyszínen kezdték meg a munkákat, egyebek mellett a IV., a VI., a VIII., a IX., a XI., és a XIV. kerületben. Az év második felében 26 helyszínen - köztük a IV. kerületben az Árpád és a Deák úton, a VI. kerületben a Dózsa György úton és a Podmaniczky utcában, a XVI. kerületben pedig a Rákosi úton is elvégzik a felújítást. Több esetben forgalomtechnikai áttervezésre is szükség lesz, és vizsgálják a buszok pontos beállását segítő, homorú oldalú szegélyek beépíthetőségét is.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem