15 °C Budapest

Javul a hóhelyzet, de számos út még járhatatlan Magyarországon

MTI
2013. március 16. 14:08

Megindult a forgalom szombat délelőtt az M1-es autópályán Hegyeshalom felől Budapest irányában, országszerte azonban még számos út járhatatlan a hóátfúvások miatt, így sok települést továbbra sem lehet megközelíteni. A vonat- és a buszközlekedés lassan helyreáll. Több tízezer fogyasztónál azonban még mindig nincs áram az elmúlt napok rendkívüli időjárása miatt.

A rendőrség szombat délelőtti tájékoztatása szerint Hegyeshalomtól Budapestig járható az M1-es autópálya főváros felé vezető oldala. Megszűnt a korábbi lezárás a 109-es kilométernél, Győr után. A forgalom két sávon haladhat, a rendőrség óvatos közlekedésre kér mindenkit.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 11 órai összesítése alapján 96 járhatatlan út és 19 elzárt település van az országban. A társaság korábbi közleménye szerint a szombat reggeli órákra a Dunántúlon jelentősen mérséklődött a szél ereje, így a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkája is hatékonyabbá válhatott.

Az illetékes rendőr-főkapitányságok központi ügyeletén szombaton hét órától egy-egy munkatárs foglalkozik az utak mentén hagyott gépjárművek elszállításával kapcsolatos tájékoztatással. A tulajdonosok éjjel-nappal érdeklődhetnek az elszállítás idejéről és módjáról, Komárom-Esztergom megyében a 06-34-517-777-es, Győr-Moson-Sopron megyében a 06-96-417-329-es, Fejér megyében pedig a 06-20-210-4506-os telefonszámon.

A vonat- és a buszközlekedés lassan helyreáll. A Mávinform tájékoztatása szerint szinte minden vonat menetrend szerint elindult szombat reggel, az országban jelentősebb késések és fennakadások nincsenek a vasúti közlekedésben. Hozzátették ugyanakkor, hogy a hóborította területeken és a hóátfúvások körzetében váltóállítási problémák, műszaki hibák előfordulhatnak, ezért egyes vonatok késhetnek. Reggel fél hatkor megindult a buszközlekedés Veszprém megyében, mivel a közlekedési viszonyok sokat javultak, és néhány kivételtől eltekintve szombat reggel ismét elindultak távolsági autóbuszjáratok Zala megyében is, ahol várhatóan estig nagyrészt helyreáll a közlekedési rend.

Az áramellátás ugyanakkor továbbra is több helyen szünetel. Szabolcs-Szatmár-Beregben helikoptert is bevetett az E.ON Zrt. a hibaelhárításba, az áram nélkül lévő fogyasztói helyek száma azonban még mindig ötvenezer körüli. Hajdú-Biharban szombat reggel már kevesebb mint négyezer fogyasztót érintett a zord időjárás miatti áramkimaradás - tájékoztatta az E.ON Zrt. szóvivője az MTI-t. Egyházi Nikoletta elmondta: tíz településen van részleges áramkimaradás. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (ÉMÁSZ) Nyrt. a szombatra virradó éjszaka folyamán mintegy tízezer fogyasztónál állította helyre az áramszolgáltatást. Közleményükben ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy az oszlopkidőlések és a vezetékszakadások miatt továbbra is súlyos problémák vannak a Bodrogköz és a Taktaköz egy részén.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az APA osztrák hírügynökség szombati jelentése szerint az Osztrák Vöröskereszt szombatra virradó éjszaka két óra körül fejezte be magyarországi segélyakcióját, amelyet péntek délután kezdtek meg. "Az Osztrák Vöröskereszt 138 munkatársa és 51 járműve volt bevetésben" - közölte Gerry Foitik, a szövetségi mentésirányítás vezetője. Összesen több mint 800 embert láttak el élelmiszerrel, teával és takaróval, továbbá 17 alkalommal nyújtottak orvosi segítséget.

A szélsőséges időjárási és közlekedési körülményekre tekintettel a Telenor is jóváírja ügyfelei belföldi hívás- és sms-költségeit a katasztrófa sújtotta térségekben - közölte a cég szombaton az MTI-vel. Pénteken a Vodafone és a Magyar Telekom is jelezte: jóváírást ad ügyfeleinek a március 15-i hívásokból, tekintettel a rendkívüli helyzetre.

Az ország közlekedése a csütörtökön kezdődött rendkívüli, télies időjárás miatt omlott össze.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem