Megindult Irán brutális ellencsapása: rakéták záporoztak öt országban, ezt üzenték a támadások után

Pénzcentrum2026. július 13. 11:52

Hétfő reggel támadás érte Irán felől Jordániát, Bahreint, Ománt, Katart és Kuvaitot is, azonban Irán külügyminisztériumának szóvivője szerint az ország nem támadta meg szomszédait, és a jövőben sem kívánja ezt tenni. Teherán állítása szerint a támadások kizárólag amerikai katonai támaszpontokat céloztak. A szóvivő arról is beszélt, hogy Irán kész folytatni az egyeztetéseket a feszültség csökkentése érdekében.

Irán nem támadta meg szomszédos országait, és nem is tervezi ezt – jelentette ki Iszmail Baghei, az iráni külügyminisztérium szóvivője, miután több közel-keleti ország területére is iráni rakéták csapódtak.

A támadások Jordániát, Bahreint, Ománt, Katart és Kuvaitot érintették. Baghei nem vitatta a csapások tényét, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy azok kizárólag amerikai katonai bázisokat céloztak, amelyekről az Egyesült Államok Irán ellen hajt végre műveleteket.

A szóvivő szerint Teherán önvédelemként tekint ezekre a lépésekre, és úgy fogalmazott, hogy a védekezés kiterjedhet olyan amerikai katonai létesítményekre is, amelyek más országok területén találhatók. Állítása szerint ez nem jelenti az érintett államok megtámadását.

Baghei kitért az Egyesült Államokkal korábban életbe lépett szándéknyilatkozatra is. Szerinte Washington lényegében felmondta a megállapodást, ezért Irán sem tartja magára nézve kötelezőnek az abban foglaltakat.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A szóvivő arról is beszélt, hogy Ománnal nem sikerült megállapodásra jutni a Hormuzi-szoros jövőjével kapcsolatban, amit Teherán az Egyesült Államok nyomásgyakorlásának tulajdonít.

Hozzátette ugyanakkor, hogy Irán továbbra is érdekelt az eszkaláció kockázatának csökkentésében. Ennek érdekében Teherán felvette a kapcsolatot Katarral, Ománnal és Pakisztánnal a további egyeztetések előkészítésére.

Címkék:
világ, usa, támadás, irán, külpolitika, rakéta, Közel-Kelet, fegyveres konfliktus,