Pénzcentrum • 2026. január 5. 17:24
Kilencedik napja tartanak Irán meggyengült gazdasága miatt kirobbant tüntetések, amelyeknek eddig legalább húsz halálos áldozata van az ország szinte minden tartományában.
Vasárnap az interneten közzétett videókon Teheránban és több tartományban is utcai megmozdulások voltak láthatók. Emberi jogi aktivisták szerint a múlt hét óta Irán 31 tartományából 26-ban tartottak tiltakozásokat, és legalább 19 tüntető, valamint a biztonsági erők egy tagja életét vesztette - írja a BBC.
Donald Trump amerikai elnök éjszaka arra figyelmeztetett, hogy az iráni hatóságok "keményen megkapják a magukét", ha további tüntetők halnak meg. Az iráni parlament elnöke, Mohammad Bágir Gálibáf hétfőn azt mondta, hogy a tiltakozók "jogos követeléseit" meg kell hallgatni, ugyanakkor jelezte: a megmozdulásokat kihasználni próbáló külföldi ügynökökkel és a rendszer ellenfeleivel "hatékonyan" fognak szembeszállni. Ali Hamenei legfelsőbb vezető korábban úgy fogalmazott, hogy "a randalírozókat helyre kell tenni".
A tüntetések december 28-án kezdődtek, amikor teheráni kereskedők vonultak utcára az iráni valuta újabb zuhanása miatt. A riál rekordalacsonyra süllyedt, az infláció 40 százalékra emelkedett, miközben az atomprogrammal kapcsolatos szankciók tovább fojtogatják a gazdaságot. A megmozdulásokhoz hamarosan egyetemisták is csatlakoztak.
A közösségi médiában megjelent felvételeken a tüntetők "Szabadságot!" és "Halál a diktátorra!" jelszavakat skandálnak; az utóbbi Hameneire utal. Egyes videókon lövések hangja hallatszik, miközben emberek menekülnek. Egy másik felvételen állítólag biztonsági erők láthatók, amint behatolnak egy kórházba, ahol sebesült tüntetők próbáltak menedéket találni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A mostani tiltakozások a 2022-es felkelés óta a legszélesebb körűek. Akkor Mahsza Amini fiatal kurd nő őrizetben bekövetkezett halála váltotta ki a megmozdulásokat; őt az erkölcsrendészet tartóztatta le egy állítólagos fejkendőviselési szabálysértés miatt. A biztonsági erők erőszakos fellépése nyomán akkor több százan vesztették életüket.