Megdöbbentő lépésre szánta el magát Kína: kérdéses, lesz-e Donald Trumpnak válasza

MTI2025. április 23. 22:03

Kína helyi idő szerint csütörtökön 17 óra 17 percre tűzte ki újabb űrmissziója, a Sencsou-20 küldetés indítását az északnyugat-kínai Csiucsüen kilövőbázisról - közölte a kínai űrügynökség (CMSA) szerdán.

A legénység tagjai Csen Tung, Csen Csung-zsuj és Vang Csie, a küldetés parancsnoka Csen Tung lesz, akinek ez a harmadik űrrepülése - mondta Lin Hszi-csiang, a CMSA szóvivője. A közlemény szerint a három űrhajós űrkutatási és alkalmazási kísérleteket fog végezni, többféle rakományt és berendezéseket, köztük egy űrszemét-védőkészüléket telepítenek majd, emellett különféle helyreállítási feladatokat hajtanak végre.

A csütörtöki indításhoz egy Hosszú Menetelés-2F nevű hordozórakétát használnak, amelyet hamarosan feltöltenek üzemanyaggal. Jelenleg is zökkenőmentesen halad minden előkészületi munka - mondta Lin. A szóvivő azt is elmondta, hogy a küldetés során zebrahalat, planáriákat és streptomycákat is magukkal visznek az űrhajósok, hogy az űrállomáson élettudományi kísérleteket végezzenek velük.

A legénység várhatóan október végén tér vissza a Földre, utánpótlásokat a pilóta nélküli Tiencsou-9 teherűrhajón keresztül kapnak majd - tették hozzá. A Sencsou-20 a 35. űrrepülési küldetés a kínai emberes űrprogramban, és az ötödik legénységgel ellátott küldetés a kínai űrállomás alkalmazás-fejlesztési szakaszában.

Az állami média jelentése szerint az ország negyedik, a Sencsou űrrepüléseken részt vevő űrhajósainak csoportja jelenleg kiképzés alatt áll, amelyben első ízben vesznek részt űrhajósok Kína, Hongkong és Makaó különleges közigazgatási területeiről, valamint Pakisztánból.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A hongkongi és makaói űrhajósok valószínűleg már 2026-ban végrehajtják első küldetésüket - jelentette a CCTV kínai állami televízió szerdán. A pakisztáni űrhajósok kiválasztása folyamatban van, akik közül egy fő a tervek szerint a kínai űrállomás fedélzetén a haszonrakományokkal és tudományos kutatással fog foglalkozni - közölték.

Címkék:
űrutazás, kutatás, világ, kína, csillagászat,