Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten.
Szerdán a lélektanilag fontos 330-as szint fölé gyengült a forint az euróval szemben, amire tavaly nyár óta nem volt példa. Elsősorban nemzetközi tényezők mozgatják a magyar deviza árfolyamát, innen már csak egy hajszál választ el attól, hogy minden eddiginél gyengébb forintot lássunk - írja a Portfolio.
Csütörtök reggel 330,16-nál járt a forint az euróval szemben, ez gyakorlatilag megegyezett a szerda esti árfolyammal. A magyar deviza tegnap gyengült 330 fölé több mint egy év után először. Tavaly júliusban 330,8-ig szúűrt fel az euró jegyzése, ettől már csak egy hajszálra voltunk tegnap délután, amikor 330,4 is volt az árfolyam.
A következő időszakban főleg a globális hírek mozgathatják az árfolyamot, az amerikai-kínai kereskedelmi háborús feszültségek mellett a nemzetközi kamatvárakozások meghatározók. A dollárral szemben most 297,86-nál járunk, míg az angol font 363,8 forintba kerül.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







