Spar akciós újság: úgy vágta pofán a magyarokat a drágulás, hogy a fal adja a másikat

Pénzcentrum2025. október 30. 06:34

A kezünkbe akadt a Spar 2018-as akciós újságja, és megnéztük, mennyibe kerülnek ma ugyanazok a termékek – az eredmény sokkoló. Az árak szinte mindenhol legalább 70 százalékkal emelkedtek, sok esetben pedig duplázódást, sőt triplázódást láthattunk. Bár 2025-re az infláció már mérséklődött, a csúcskorszakban Európa élvonalába kerültünk az élelmiszer-drágulásban, azóta pedig nemigen mentek lejjebb az árak. Mutatjuk, mit is jelent mindez a mindennapi bevásárlás szintjén a magyar családoknak.

A hivatalos inflációs adatok sokak számára nehezen megfoghatóak – százalékok, indexek, átlagok. Az igazi döbbenet azonban akkor jön el, amikor konkrét termékek árcímkéit hasonlítjuk össze. Nemrég a TikTok-on futottunk bele (lásd alább a posztot) a Spar egyik akciós újságjába 2018-ból – ezt összevetve a 2025-ös árakkal jól látható, milyen elképesztő mértékben drágult meg számos alapvető élelmiszer az elmúlt hét évben Magyarországon. Mutatjuk!

A vizsgált termékek között volt tejföl, vaj, liszt, cukor, olcsó trappista sajt, csokoládé, valamint prémium termékek, mint a Baileys likőr. Az árnövekedés szinte mindenhol meghaladta a 70 százalékot, több esetben pedig duplázódást vagy triplázódást láthattunk. A legmegdöbbentőbb példa talán a mandarin, amely 299 forintról 999 forintra drágult kilogrammonként – ez 234%-os növekedést jelent. A tejföl ára 130%-kal, a kristálycukoré 125%-kal nőtt, a házi krémes alap pedig 123%-kal kerül többe, mint hét éve. Íme:

 

Termék ára 2018-ban

Termék ára 2025-ben %-os különbség
Mandarin kg

299

999 234%
Milka táblás csokoládé 90-92 g

229

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

699 205%
S-Budget passzírozott paradicsom sóval 500 g 129 375 191%
REGNUM füstölt, főtt darabolt sertés császárszalonna (Ft/kg) 1990 4990 151%
S-Budget mazsola 250 g 239 599 151%
Magyar Tejföl 20% 330g 209 480 130%
Koronás Cukor kristálycukor 1000 g 159 358 125%
Dr. Oetker Házi Krémes krémpor 225 g 349 779 123%
Baileys eredeti ír krémlikőr 17% 0,7 l 4199 8659 106%
St. Hubertus eredeti gyógynövénylikőr 33% 0,5 l 2039 4099 101%
Dublin Dairy vaj 200 g 599 1074 79%
Dr. Oetker sütőpor 5 x 12 g 169 299 77%
S-Budget gyorsfagyasztott rántott trappista sajt 450 g 569 999 76%
Gyermelyi búzafinomliszt BL 55 1 kg 149 231 55%
Coco Rico csirke felsőcomb filé Ft/kg 1269 1850 46%

Mindez jól illusztrálja, amit a Portfolio elemzése is kiemel: az élelmiszerárak Magyarországon az európai átlagnál sokkal nagyobb ütemben emelkedtek az elmúlt években. A koronavírus-járvány, az energiaválság, az ukrajnai háború és a gyenge forint egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy 2022–2023-ban rekordmagas, sokszor 40% feletti élelmiszer-inflációt tapasztaltunk. Bár 2025-re a drágulás üteme mérséklődött, az árak már nem tértek vissza korábbi szintjükre.

A táblázatban szereplő termékek átlaga alapján egy 2018-as 1000 forintos bevásárlás ma körülbelül 1900–2000 forintba kerülne. Vagyis ugyanazért az árukosárért ma közel kétszer annyit kell fizetni, mint hét évvel ezelőtt – és ez még úgy is igaz, hogy több alapvető élelmiszerre jelenleg árrésstop hatósági korlátozás vonatkozik.

Az ilyen konkrét példák segíthetnek megérteni, miért érzékelik a családok sokkal nehezebbnek a mindennapi bevásárlást, még akkor is, ha a statisztikai infláció már csökkenő tendenciát mutat. A számok mögött valójában az áll, hogy a magyar fogyasztók pénze ma sokkal kevesebbet ér – és a 2018-as árakat ma már csak a régi újságok lapjain láthatjuk viszont.

Címkék:
vásárlás, élelmiszer, árak, drágulás, infláció, spar, áremelkedés, bevásárlás, akciós újság, élelmiszerárak, élelmiszerdrágulás,