Pénzcentrum • 2025. szeptember 15. 10:32
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság nyári ellenőrzései során 33 vendéglátóhely működését korlátozták, közel 1200 kilogramm élelmiszert vontak ki a forgalomból, és több mint 37 millió forint bírságot szabtak ki.
Az NKFH a kormányhivatalok munkatársaival közösen országos akció keretében vizsgálta a nyári vendéglátóhelyeket, beleértve a fagylaltozókat, strandbüféket és fesztiváli árusokat. A vizsgálatok elsődleges célja a fogyasztók védelme és a megfelelő higiéniai feltételek biztosítása volt.
Az ellenőrzött egységek 15 százalékánál higiéniai szabálytalanságokat tártak fel. A szakemberek szennyezett munkafelületeket, erősen koszos hűtőberendezéseket, elégtelen takarítást, hiányos kézmosási lehetőségeket és nem megfelelő mosogatási körülményeket találtak.
A fogyasztók tájékoztatása terén is akadtak problémák: az ellenőrzött helyek több mint 8 százalékánál hiányoztak az allergénekkel kapcsolatos információk, egyes fagylaltozókban pedig nem tüntették fel a mesterséges színezékeknél kötelező figyelmeztetéseket. Több helyen érvényes egészségügyi alkalmassági igazolás nélküli dolgozókat is foglalkoztattak.
Különösen súlyos esetként említhető az a büfé, ahol rágcsálóürülékre és egy egértetemre bukkantak, ami azonnali bezárást és az élelmiszerek forgalomból való kivonását eredményezte. A fesztiválokon végzett ellenőrzések során is találtak hiányosságokat, bár pozitív példák is akadtak, ahol példás tisztaságot és teljes körű jogszabályi megfelelést tapasztaltak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az országos ellenőrzés során összesen 356 terméket, 1195 kilogramm mennyiségben vontak ki a forgalomból. A feltárt szabálytalanságok miatt 217 eljárás indult, a kiszabott bírságok összege pedig meghaladta a 37 millió forintot.
Címlapfotó: Balogh Zoltán, MTI/MTVA