Hivatalos, ezek a termékek bizonyítottan legyőzték az inflációt: tolonganak értük a boltokban

Szopkó Zsófia2024. január 12. 13:03

Ugyan lassult az átlagos éves drágulás mértéke hazánkban, azért így is bőséggel akadnak olyan termékek, melyek 50% körüli ár növekedést mutatnak éves szinten. Ilyen időintervallumon vizsgálva például a kristálycukor továbbra is listavezető, de jócskán megdrágult a fűszerpaprika és a buszjegy is. Havi viszonylatban novemberről decemberre nagyot ugrott például a zöldpaprika, az uborka és a multiplex mozi átlagos fogyasztói ára is. De olyan termékeket is találni a listában, melyeknek csökkent az ára, úgy, mint a téliszalámi kilója, a narancs kilója vagy például az akácméz. 

2023. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat, novemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,3%-kal csökkentek – közölte a mai napon a KSH. Az kiolvasható az adatokból, hogy továbbra is főként az élelmiszerek ára emelkedik. Azonban, ahogyan azt már megszoktuk, az átlagos éves drágulás mértéke mindig csak a probléma látható része. Számos termék ugyanis lényegesen nagyobb mértékű áremelkedést tapasztal, mint amekkora az általános emelkedés átlagos mértéke.

Először vizsgáljuk meg éves szinten, hogy a 2023-mas decemberi adatok alapján melyek azok a termékek, amik a legnagyobb mértékben drágultak 2022 decemberéhez viszonyítva. Szinte már nem is meglepő, de a legnagyobb drágulás továbbra is a kristálycukor esetén mutatkozik, az adatok alapján ugyanis az áremelkedés mértéke a termék esetében 54,3% százalékos. Azaz míg 2022 decemberében egy kiló kristálycukorért 258 forintot, addig 2023-ban 398 forintot kell kifizetni. Ugyancsak dobogós egy év távlatában a fűszerpaprika és a teljes árú buszmenetjegy is. 

Loading...

A következő ábrán árakkal tüntettük fel hogy mi mennyibe került 2022-ben és 2023-ban. 

Loading...

Szintén a lista elején helyezkednek al, még a 30% feletti drágulási küszöbnél a mosópor és a teljes áru menetjegy is. Ami viszont új a listán, és közel 30%-kal emelkedett az a szemüveglencse, ami lássuk be mióta digitális világban élünk és a legtöbbünk laptopon vagy más eszközös dolgozik, igen kelendő termék lett. A macskaeledel sem okozott csalódást, továbbra is rajta van a listán, úgy ahogy a sárgarépa és a vöröshagyma is belefértek még a top 10 dráguláson átesett termékek listájába. 

Azonban most is voltak termékek, melyek csúcszuhanáson mentek keresztül. A trappista sajt kilós átlagára 4 590 forintról 2 860 forintra zuhant, ami 37,7%-os csökkenés .Nagyot zúgott az átlagára a réteslisztnek, a legalább 80%-os vajnak, sőt még a spagetti tésztának is.  E termékek átlagára 21-30 százalékkal volt kisebb 2023 decemberben, mint 2022 ugyanezen hónapjában. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Egy hónap alatti változások 

Éves összevetésben még mindig nagy áremelkedéseket láthatunk, azonban a KSH azt közölte, 2023 novemberéhez viszonyítva átlagosan nem változtak nagyon jelentősen az árak az országban, sőt decemberre 0,3%-os árcsökkenést állapítottak meg. Ehhez képest azért ha az ember elmegy bevásárolni, nem egészen ezt fogja tapasztalni bizonyos áruk esetében. A listában, ami igen feltűnő, hogy több zöldség is helyet kapott, a két legnagyobb dráguláson átesett termék is ebből a típusból való. A  zöldpaprika közel 30%-al, míg az uborka kilója nagyjából 25%-kal lett drágább novemberhez képest, de a listában maradt továbbra is a paradicsom, ami októberről novemberre átlagosan 42 százalékkal nőtt, most pedig 8,5%-kal. 

Loading...
Loading...

A top10-be mindezeken kívül bekerült még az alma kilója az őrölt kávé és a csirkemell is. De ezeken felül bekerültek olyan tényezők is, mint a multiplex mozi (ez 10% fölötti), a szemüveglencse és a  3 csillagos szállodai, 2 ágyas szoba, reggelivel, 2 főre, hétvégén, 1 éj, idegenforgalmi adó nélkül. 

A két vizsgált hónapban a legnagyobb árcsökkenést a narancs, a téliszalámi és a gyorsfagyasztott borsó érték el. Ez a három termék mind 10% felett teljesített az árzuhanásban. A narancs kilója 1 030-ról decemberre 885 forintra esett vissza, a téliszalámi kilója 12 600-ról 11 230-ra, a gyorsfagyasztott borsó pedig 1 240-ről 1 110 forintra. De a lista árcsökkenő végén helyezkedik még el az akácméz és a kristálycukor is. 

Címkék:
vásárlás, árak, ksh, drágulás, lista, december, termék, árcsökkenés, termékek, központi statisztikai hivatal, inflációs adat, árdrágulás,