Újra kikerül a polcokra a Lidl legendás terméke: itt a pontos dátum, egy éve várnak rá a magyarok

Nagy Bálint2023. november 11. 06:29

Megvan a pontos dátum, november 16-tól árulja a Lidl a karácsony slágerajándékát, a fa játékkonyhát - értesült a Pénzcentrum. Ráadásul a diszkontlánc jelentős diszkonttal, a tavalyi árhoz képest 5555 forinttal olcsóbban kezdi meg a slágertermék értékesítését.

Nem sok minden képes annyira feltüzelni a hazai fogyasztókat így az év vége felé, mint a Lidl fa játékkonyhája. A kisgyermekes családok odáig vannak a termékért, gyakorlatilag minden évben megrohamozzák érte a diszkontláncot. Így nem csoda, hogy míg 2021-ben csak alig néhány nappal szenteste előtt kezdte el árusítani a diszkontlánc, tavaly viszont már november közepén bekerült a diszkontok kínálatába. És így van ez az idei évben is.

Néhány hete már érdeklődtünk a Lidl-nél, hogy mikor várható a megjelenés, amit megerősítettek ugyan, de akkor még pontos dátumot nem tudtak mondani, ahogy a fa játékkonyha áráról sem árultak el részleteket. Most azonban vége a találgatásoknak: a Lidl november 16-tól kezdi árusítani a fa játékkonyhát, ráadásul komoly diszkonttal. Az akciós újság tanúsága szerint

a Lidl fa játékkonyha november 16-tól, a tavalyi árnál* 5555 forinttal olcsóbban, azaz 24 444 forintért lesz kapható az akció időtartama alatt.

*A fa játékkonyha tavalyi ára 29 999 forint volt, ez az eredeti országos ár, ami a termék utolsó értékesítési időszakban, azaz 2022.11.17-2023.01.25. között érvényes ára volt - áll az akciós újságban. Nagy kérdés ugyanakkor, mennyivel megy majd fölé a diszkontlánc a tavalyi teli árnak, hiszen bár mérséklődik az áremelkedés üteme, az idei évben így is komoly infláció tépázta a kiskereskedelmi szektort, a faipari termékek tekintetében meg pláne érzékelhető volt az árdrágulás.

Hatalmas roham várható idén is a fa játékkonyhákért

A Pénzcentrum megkeresésére a Lidl is elismerte, hogy "a fakonyha minden évben nagyon népszerű a vásárlók körében", és ezzel kapcsolatban az akciós kiadványban is kiemelik: "Akciós termékeink már az akció első napján elfogyhatnak." Ez nem túlzás, hiszen tavaly is akkora roham indult a fa játékkonyhákért az áruházakba, hogy gyakorlatilag néhány óra alatt lefosztották az áruházi készleteket a vásárlók, a Lidl Magyarország pedig közleményben volt kénytelen nyugtatni a vásárlókat, hogy mindenkinek jut majd a termékből és csak átmeneti készlethiányok merültek fel.

Hogy néz ki az árazás?

Amúgy nem meglepő az első körös akciózás, ez már gyakorlat a diszkontláncnál. A Lidl fa játékkonyha 2021-ben 19 999 forintba került, míg 2022-ban csak az első promóciónál biztosították ugyanezt az árat, utána már 29 999 forintért lehetett hozzájutni a játékhoz a diszkontokban. Ez akkor 50 százalékos áremelkedést jelentett. Idén annyi csavar van, hogy a kedvezményes időszakban alá mentek a tavalyi teli árnak, így 24 444 forintért csaphatnak majd le rá a leggyorsabb vásárlók.

A kérdés már csak az, mennyiért szerezhetik majd be azok a vásárlók, akik az első akciós körről lecsúsznak, és csak teli áron jutnak majd hozzá a termékhez. Amennyiben a tavalyi árazásból és az idei diszkontból indulunk ki, akkor valahol 35-40 ezer forint között lesz a végső árcédula. Akárhogy is nézzük, a Lidl terméke még mindig olcsóbb lehet, mint a nagy vetélytárs IKEA hasonló "tudású" játékkonyhája, hiszen a DUKTIG kiskonyháért 49 990 forintot kér a svéd bútoróriás, de a jóval kisebb verzió, a SPISIG is 29 990 forintot kóstál.

(Nyitókép: képernyőfotó - a Lidl 2023. november 16-tól érvényes akciós kiadványa)

Címkék:
vásárlás, karacsony, akció, lidl, diszkont, játék, kedvezmény, konyha, gyerekjáték, akciós újság, termékkedvezmény, diszkontlánc, akciós, akciós kiadvany, diszkontáruház, diszkont áruház, lidl áruházak,