Vallott a Spar, Auchan, Tesco: termékek százai kerülnek ugyanannyiba, mint egy éve - itt a lista!

Pénzcentrum2022. november 24. 13:03

Hihetetlen, de igaz: bár az októberi élelmiszer-infláció 40 százalékos volt, mégis rengeteg olyan termék van a magyar boltokban, amelynek az ára semmit sem változott egy év alatt. Az Auchanban több mint 3000 ilyen van, de a Spar és a Tesco is rengeteg ilyenről számolt be. Mint a boltláncoktól megtudtuk: élelmiszerek is vannak a listán szép számmal, sőt, különféle húsok is.

A KSH legfrissebb adatai szerint a fogyasztói árak átlagosan 21,1 százalékkal voltak nagyobbak idén októberben, mint tavaly. Ezen belül ráadásul az élelmiszerinfláció mértéke nem kevesebb mint 40 százalékos volt. Persze, ez a nagy átlag, mint a Pénzcentrum korábban kiszámolta: az élelmiszerek között a félbarna kenyér majdnem 102 százalékkal kerül többe, mint egy évvel korábban, de a vaj, a trappista és a fehér kenyér ára is gyakorlatilag duplázódott egy év alatt.

A kormány élelmiszer-árstoppal igyekszik megfékezni a drágulást (legutóbb a krumplit és a tojást is belevették), ám ez, mint látható nem volt elégséges a drágulás letörésére. Kíváncsiak voltunk, hogy egyáltalán van-e még olyan termék a magyar boltokban, ami ugyanannyiba kerül, mint egy évvel korábban, ne adj' Isten olcsóbb. Hát, nem ilyen válaszokra számítottunk!

A Spar lapunk kérdésére közölte, hogy a 2020-as és a tavaly novemberi árakhoz viszonyítva jelenleg

471 olyan termékük van, amelyek esetében vagy nem volt árváltozás, vagy ez 1% alatti volt.

A 2020, 2021 és 2022 november 11-i árszinteket megvizsgálva például az alábbi termékek ára nem változott az üzletekben:

  • S-BUDGET MEGGYBEFŐTT 350G MAGOZOTT
  • SPAR Natur*Pur BIO FINOMLISZT 1KG BL55
  • SPAR Natur*Pur BIO ZABPEHELY 500G APRÓSZEMŰ
  • SPLENDID MECH. SZŐNYEGSEPRŰ
  • SPAR FOGVÁJÓ 220DB
  • SPAR TO GO PIZZA TÉSZTALAP 60*40
  • REGNUM SERTÉS HOSSZÚ KARAJ CSONTOS
  • REGNUM SERTÉS RÖVID KARAJ CSONTOS
  • REGNUM SERTÉS BŐRÖS RÖVID KARAJ
  • REGNUM SERTÉS BŐRÖS HOSSZÚ KARAJ
  • REGNUM SERTÉS BŐRÖS COMB CSÜLÖKKEL
  • REGNUM SERTÉS RABLÓHÚS
  • S-BUDGET KOCSONYA CSOMAG

Kérdésünkre a Tesco azt közölte, hogy kb. 100 olyan termék van a kínálatukban, amelynek nem változott az ára hosszabb ideje. Ilyenek az árstopos termékek, de a többi főképpen nem-élelmiszer, háztartási és elektronikai termékek is.

Az Auchanban pedig egészen pontosan 3244 olyan termék volt, amelynek az ára megegyezik a tavaly novemberi árakkal.

A Penny viszont röviden és tömören annyit közölt lapunkkal:

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Jelen gazdasági helyzetben sajnos nem tudunk ilyen terméket mondani, mivel mindennek emelkedett az ára.

Frissítés: 2022.11.25.

Idő közben a Lidl válaszai is befutottak, tájékoztatásuk szerint állandó kínálatukban jelenleg országos szinten közel 100 olyan termék található, melyek ára az elmúlt egy év során nem változott. Ezek között megtalálhatóak többek között tisztítószerek (pl.: W5 Univerzális tisztítószer vagy a W5 gumikesztyű), továbbá tea, sampon, édesség, aszalt gyümölcs, zöldséglé és alufólia, melyek a tavalyival azonos áron érhetőek el.

Egyetlen hónap is nagyon fáj

A fentiek szerint tehát ha elvétve is, de találkozhatunk olyan termékekkel, amelyekért nem kell többet fizetni. Ugyanakkor a KSH friss adatai szerint már szeptemberről októberre is szép számmal akadtak olyan árucikkek, amelyek elképesztően megdrágultak.

Bár a statisztikai hivatal számításai szerint szeptember és október között átlagosan 2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Magyarországon. Ehhez képest azért a havi csúcsdrágulók brutálisan kilőttek: 100 kg brikett átlagára például 63,9 százalékkal emelkedett, ami majdnem 32-szerese az átlagos havi drágulás mértékének. De a paradicsom kilójának az ára is 45,1 százalékkal nőtt, a tojás pedig egy hónap alatt majdnem negyedével drágult meg.

A KSH majdnem 180 terméket tartalmazó listáján összesen 94 termék átlagos árnövekedése haladta meg a 2 százalékot, és mindössze 78 termék volt ez alatt.

Természetesen megkerestük a legtöbb hazai élelmiszerláncot a témában, cikkünk megjelenéséig azonban nem érkezett válasz többet lánctól, így például az Alditól sem. Amennyiben reagálnak megkeresésünkre, cikkünket frissítjük.

Címkék:
vásárlás, Tesco, penny, hús, auchan, ksh, drágulás, áremelés, sertés, infláció, spar, liszt, boltok, termékek, karaj, árdrágulás,