Ezen sokan kibuknak majd: akár harmadával is megemelkedhet a sör ára

MTI2022. május 4. 20:00

Robbanásszerűen, akár 30 százalékkal drágulhat a sör az idén Németországban a főzdék szövetségének (Deutscher Brauer-Bund, DBB) szerdán ismertetett becslése szerint.

A költségek növekedése "minden elképzelést felülmúl, az árak az egekbe szöknek" - mondta Holger Eichele, a DBB ügyvezetője a Bild című lapnak, ismertetve, hogy az áram 250 százalékkal, a sörmaláta 70 százalékkal drágult, a raklapokért pedig 150 százalékkal kell többet fizetni, mint tavaly.

"Ilyet még soha nem láttunk" - mondta a szakember a sörkerti szezon nyitására időzített összeállítás szerint, hozzátéve, hogy az "óriási költségnyomás" miatt az év végéig akár 30 százalékkal emelkedhet a sör ára. A DBB adatai szerint a nagyjából harmincezer embert foglalkoztató ágazatot eleve erősen megviselte a koronavírus-járvány. A nemzeti italok között számon tartott sör értékesítése a járvány előtti utolsó évben, 2019-ben regisztrált 92,2 millió hektoliterről 2021-re 85,3 millió hektoliterre süllyedt. Az árbevétel 8,347 milliárd euróról (3170 milliárd forint) 7,553 milliárd euróra, az egy főre jutó éves fogyasztás pedig 99,7 literről 91,6 literre csökkent. A járvány előtt országszerte 1552 sörgyár, sörfőzde működött, számuk tavaly 1512 volt.

A Bild összeállítása szerint egy sor más, alapvetőnek számító élelmiszer ára is jelentősen emelkedhet az idén Németországban. A tej 25 százalékkal drágulhat, a német családokban gyakran asztalra kerülő tésztához használt konzervparadicsom ára pedig az olaszországi alapanyaghiány miatt máris nagymértékben, az év eleje óta 18 százalékkal emelkedett.

Címkék:
járvány, infláció, sör, sörgyártó, fogyasztás, millió, milliárd, árbevétel, sörfogyasztás, sörfőzde, söröző, sörpiac, sörgyártás, söripar, árdrágulás,