Meddig ordítanak még a TV-reklámok?

Pénzcentrum2012. október 18. 12:08

Megbírságolta a médiahatóság a közszolgálati televíziós csatornákat és a TV2-t a túlzottan hangos reklámok miatt. A büntetés összege azonban nem rengeti meg a tévék költségvetését.

A televíziókban vetített reklámok hangereje miatt már régóta folyamatosan érkeztek panaszok a médiahatósághoz. Az új médiatörvény a nézői igényekre reagálva már kifejezetten tiltja az ordító reklámokat, és a gyakorlat szankcionálását is lehetővé teszi.

A két évvel ezelőtt elfogadott jogszabály szerint a reklám, televíziós vásárlás és a műsorelőzetes, illetve az azok közzétételét szolgáló figyelemfelhívás átlagos vagy a néző és hallgató által érzékelt hangereje nem lehet nagyobb, mint a környező műsorszámoké.

A hatóság negyedévente rendszeresen ellenőrzi, hogí a tévécsatornák betartják-e a jogszabályi előírást. Az előírt hangerőértékeket egy erre a célra kifejlesztett szoftver segítségével mérik a szakemberek.

A második negyedévi adatok alapján ismételt jogsértés, azaz az engedélyezettnél jóval hangosabb reklámok miatt a Duna Televízió 100 ezer forintos, a Magyar Televízió m1 és m2-es csatornája pedig 160-160 ezer forintos bírságot kapott, a TV2-t pedig a jogsértő gyakorlat azonnali abbahagyására hívta fel a hatóság.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Médiatanács a szankciók kiszabásán túl, folyamatos konzultációkkal is arra törekszik, hogy a nézői igényeknek és a törvényi szabályozásnak megfelelően tartósan ösztönözze a médiaszolgáltatókat a reklámhangerővel kapcsolatos előírások betartására.

Címkék:
médiatanács,