Tudatos vásárlással a szegénység ellen - Magyarországon is

Pénzcentrum2010. október 15. 12:02

Magyarországon a felmérések szerint félmillió gyermek él mélyszegénységben, helyzetük 2007 óta romlott, és 2009-től a középosztálybeli családok lecsúszása is megindult, a társadalmi és területi egyenlőtlenségek tovább nőttek. A további elszegényedés megakadályozásához az elemzők és a témában jártas szociológusok szerint új gondolkodás és új eszközök szükségesek, amelyek a társadalmi felelősségvállalást és szemléletváltást is sürgetik.

Ehhez jó mintát jelenthet a több mint ötvenéves múltra visszatekintő Fair Trade mozgalom, mely a méltányos kereskedelem alapelvét hirdette meg, és a harmadik világ jellegzetes exporttermékeit karolta fel, elsősorban kávét, teát, cukrot, kakaót, banánt, kézműves termékeket. A minősített árucikkek forgalma az ezredfordulóra már az évi 400 millió dollárt (80 milliárd forint) is elérte.

Polai Bernadett, a Szolidaritás Egyesület elnöke szerint Magyarország régen megérett a hasonló civil kezdeményezésekre, a társadalomtudatos vásárlással nemcsak harmadik világbeli embereket, hanem magyar honfitársainkat is szükséges lenne segíteni.

Október 17: a Szegénység Világnapja
Az ENSZ közgyűlése 1992-ben a szegénység elleni küzdelem világnapjává nyilvánította október 17-ét. A világnap jelentősége, hogy ráirányítja a figyelmet a szegények problémájára, ugyanis érdekérvényesítő képességek hiányában a nélkülözők hangja egyre halkabb. Magyarországon a gyermekek, az idősek, az alacsony iskolázottságúak, a kistelepüléseken élők, a romák, a betegek és a fogyatékossággal élők a szegénység szempontjából legveszélyeztetettebb csoportok.

Az Európa Tanács 1998-ban kiadott nyilatkozata külön kiemeli, hogy a gyermekek helyzete sajátos feladatot ró a társadalomra. A gyermekek nem saját választásuk alapján születnek és nőnek fel szegény szülők gyermekeiként, amennyiben a gyermek tehát nem hibáztatható azért, mert szegény, az ok sem lényeges, aminek következtében a helyzet kialakult. Akár munkanélküliség, akár betegség, válás vagy a szülő lustasága az ok, egyik esetben sem foszthatók meg a gyermekek a teljes jogú állampolgárrá válás esélyétől.


A szociális és családtámogatás mellett a munkahelyteremtés, átképzés a legfontosabb eszköz a szegénység elleni küzdelemben. Bár évek óta számos hazai vagy EU finanszírozású program létezik, többek között vállalkozásösztönzések, képzések, vagy ideiglenes (tranzit) foglalkoztatások, a tapasztalatok alapján az átképzésre és bérjárulékra költött pénzek tartósan nem növelték a munkahelyek számát.

Ezzel szemben a "méltányos kereskedelem" gyakorlati alkalmazása segít az új munkahelyek teremtésében, a meglévők megtartásában, a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű emberek, gyermekeiket egyedül nevelő nők, veszélyeztetett fiatalok, megváltozott munkaképességűek egzisztenciateremtésében.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

"Ezért szorgalmaztuk a Fair Trade mozgalom mintájára egy olyan, egyedülálló webvásártér életre hívását, amely a társadalomtudatos vásárlást erősíti. Hosszú távon ennek a mozgalomnak pozitív hatása lehet a társadalmi feszültségek, az állami költségvetést terhelő kiadások, és ez által akár az adóterhek csökkenésére is" - nyilatkozta a szociális kezdeményezés képviselője.

Az október 17-én, a Szegénység Világnapján induló kezdeményezés kizárólag a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű személyek (alacsony iskolai végzettségűek, kisgyermeket egyedül nevelő nők, megváltozott munkaképességűek, egészségkárosodottak, fogyatékkal élők, romák, tartós munkanélküliek, hátrányos helyzetű térségek és települések lakói, veszélyeztetett fiatalok) által előállított termékek forgalmazását végzi. A webvásártérre az eladó szervezetek, személyek feltölthetik az áruikat, és a vevők közvetlenül tőlük vásárolhatnak. A program a "2010 A Szegénység és a Társadalmi Kirekesztés Elleni Küzdelem Európai Éve" program keretében valósul meg.

Címkék:
társadalmi kirekesztés,