Újra nyílt napok a Magyar Nemzeti Bankban

Pénzcentrum2009. szeptember 19. 07:32

A Magyar Nemzeti Bank ma és holnap újra megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. Az érdeklődők nemcsak a már jól ismert interaktív látogatóközpontot tekinthetik meg, hanem körbejárhatják Budapest egyik legszebb épületét is. A belépés ingyenes, előzetes regisztráció nem szükséges. 

A Magyar Nemzeti Bank hagyományosan minden tavasszal és ősszel szélesre tárja kapuit, és bemutatkozik a nagyközönség előtt. Így lesz ez most is, amikor az MNB szeptember 19-én (szombaton) és 20-án (vasárnap) reggel 10 és délután 5 óra között várja a látogatókat.

Ezen a két napon az érdeklődők végigsétálhatnak az épület első és harmadik emeletén, bemehetnek a Nagytanácsterembe, ahol a Monetáris Tanács a legnagyobb titoktartásban dönt a jegybanki alapkamatról, sőt bepillanthatnak Simor András jegybankelnök szobájába is.

A látogatók azonban nemcsak az MNB épületével és történetével ismerkedhetnek meg, de az egyes szakterületek is bemutatják röviden munkájukat. Így, aki ezen a hétvégén a nemzeti bankban jár, megtudhatja, mit gondolnak a szakértők az inflációról, a pénzügyi stabilitásról, milyen biztonsági elemek vannak a forintbankjegyeken vagy mire érdemes használni bankkártyánkat.

A nyílt napokon természetesen a látogatóközpont pénz- és banktörténeti kiállítása is megtekinthető, ahol bárki lemérheti, mennyit ér pénzben és aranyban, megemelhet egy valódi, 24 karátos aranytömböt és kipróbálhatja a "Kamatkirály" nevű játékot, amellyel a vállalkozó kedvű játékosok a Monetáris Tanács tagjainak szerepébe bújhatnak. A nemzeti bank gondol a legkisebbekre is: nekik gyereksarkot rendez be, ahol a kicsik játékos formában ismerkedhetnek meg a pénz világával.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a látogatók megkedvelték ezeket a nyílt napokat: az elmúlt években rendezvényenként átlagban mintegy háromezren keresték fel az MNB-t, így a nyílt hétvége Budapest egyik legjelentősebb szabadidős programjává vált (cím: Budapest, V. kerület, Szabadság tér 8-9.).

Címkék: