Sebesen terjeszkedik vidéken a magyar élelmiszer-startup: az egész országot meghódíthatja

Pénzcentrum2023. október 25. 08:14

Az élelmiszer-pazarlás egy globális probléma, amely nemcsak a környezetre, hanem a gazdaságra és a társadalomra is negatív hatással van. A világon évente több mint egymilliárd tonna étel kerül a szemétbe, miközben sokan éheznek vagy alultápláltak – írja a HelloVidék.

A HelloVidék cikke szerint Magyarországon is komoly kihívást jelent az élelmiszer-pazarlás, hiszen évente mintegy 1,8 millió tonna étel végzi a kukában. A pazarlás legnagyobb része a háztartásokban és a vendéglátóiparban történik, ezért fontos, hogy mind a fogyasztók, mind az éttermek és boltok lépéseket tegyenek az élelmiszer-hulladék csökkentésére.

A HelloVidék a 2020-ban négy egyetemista által létrehozott Munch nevű magyar startup PR és CRM menedzserével készített interjút. Belayane Najoua a HelloVidéknek elmondta, hogy a cég célja már a kezdetektől az volt, hogy egy olyan forradalmat hozzon létre a vendéglátásban és az emberek gondolkodásában, aminek a segítségével megszüntethetővé válik az élelmiszer-pazarlás. Mára három országban, több mint 200 városban vannak jelen és az elmúlt három évben a Munch-on keresztül már több mint 1 millió adag ételt mentettek meg.

Jelenleg 190 városban vagyunk jelen Magyarországon és a fő fókuszban a magyar nagyvárosok vannak, mint például Szeged, Debrecen, Pécs, Nyíregyháza, Győr, Sopron, Szombathely, Kaposvár, Székesfehérvár. Jelenleg már minden felsorolt városban jelen vagyunk, viszont szeretnénk megerősíteni a jelenlétünket és folyamatosan keressük az új partnereket. A végcél viszont az, hogy Magyarország minden egyes pontján teremthessünk lehetőséget az ételmentésre.

– közölte Belayane Najoua. Hozzátette, a Munch egy abszolút win-win szituáció, hiszen a partnereik az aznap megmaradt ételeket töltik fel a platformra, amit máskülönben kidobnának a kukába, ráadásul még emelt díjat is kéne fizetniük az élelmiszer-hulladék elszállításáért, így az extra költségből bevételt tudnak generálni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ha kíváncsi vagy, hogyan mérhető a Munch hatása az ételpazarlás csökkentésére és a környezetvédelemre, vagy hogy a cég milyen kihívásokkal szembesül a működése során, akkor kattints a HelloHázra és olvasd el az interjút.

Címkék:
vállalkozás, élelmiszer, vendéglátás, hulladék, vidék, pazarlás, terjeszkedés, startup, élelmiszerpazarlás, hellovidék,